Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Megtarthatja a bérbeadó a...

Megtarthatja a bérbeadó a foglalót, ha nem tudunk megegyezni?

Figyelt kérdés

Sajnos nagyon sz*r helyzetbe kerültem, most hívott az ingatlanközvetítő, hogy a bérbeadó nem hajlandó belemenni a feltételeimbe. :( 2 héttel ezelőtt megtekintettem egy lakást, a tulajdonos vázolta is a feltételeit, majd megkötöttük az előszerződést, miszerint 1.-jén kiveszem a lakást. Erre a mai napon kaptam készhez a közvetítő hölgytől a szerződést, amelybe belekerült egy pont, miszerint nem adhatom meg a lakást tartózkodási címként, ami számomra nagyon fontos, hiszen külhoni magyarként a regisztrációm lakcímhez kötött, így az állásom is elveszíthetem miatta. Erről a bérbeadó hölgy egy szót nem szólt, most mégis az az álláspontja, hogy én akarok elállni a szerződéstől, mivel jómagam sem említettem, hogy be akarom jelenteni a címem (álmomban sem gondoltam volna, hogy ezért szólni kéne, mert számomra teljesen egyértelmű). A másik, hogy ragaszkodik a készpénzes fizetéshez(szintén ugyanaz az álláspont, hogy ő nem szólt, hogy így kéri, én viszont nem, hogy banki utalással szeretném fizetni), amivel már korábban megjártam, ugyanis nem tudtam bebizonyítani a fizetést és a bérbeadóm a fizetés elmaradására hivatkozva lenyúlta a kauciómat.

Elnézést, hogy ilyen bőbeszédű lett a mondókám, de még most is sokk alatt állok, hiszen ez idáig abban voltam, hogy holnap már költözöm. A kérdésem lényege, hogy mit tehetek akkor, ha a bérbeadó nem hajlandó visszaadni foglaló értékét? Perre tudom vinni az ügyet? Van jogi alapja a követelésemnek?



2016. jan. 31. 16:35
 1/5 anonim ***** válasza:

Jogilag a bejelentés nem opció, hanem kötelesség. Azt beleírni egy szerződésbe, hogy a jogszabályok ellenében ezt nem teszi meg eleve jogellenes.


A fizetést meg nyugodtan lehet készpénzben, csak adjon róla számlát, vagy bevételi pénztárbizonylatot (leánykori nevén: nyugtát). Amíg nem ad. addig ne is kell fizetni.


ha ezeket a feltételeket nem hajlandó teljesíteni, akkor jogszabályoknak nem tesz eleget, így ő áll el a szerződéstől, azaz neki felróható ok miatt nem jön létre a szerződés.

----> A foglaló duplája jár vissza neked.

2016. jan. 31. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, ez a válasz nagyon jól esett most :)
2016. jan. 31. 16:52
 3/5 A kérdező kommentje:
Én nem akarok piszkoskodni, csak a pénzem akarom visszakapni, hogy legyen miből kivennem egy másik lakást. Köszönöm még egyszer, most fellélegeztem :)
2016. jan. 31. 16:55
 4/5 anonim válasza:
50%

1. ha te allsz el, akkor bukod a foglalod

2. ha o all el, akkor a foglalo ketszereset kell megfizetnie neked

3. a szerzodes nem jon letre egyeb okok miatt, a foglalo visszajar

2016. jan. 31. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, a bérbeadó végül belement a feltételbe! :)
2016. jan. 31. 22:43

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!