Kedves hatos! Először is nagyon köszönöm a választ és az együttérzést, nagyon jól esett :) Igazából attól függ, hogy mennyi idősek a gyerekeid, mert nekem a húgom 7 éves és, bár még nagyon keveset tud angolul, nagyon szépen beilleszkedett. Az ő korában még csak játszanak a gyerekek vagy játékosan tanulnak és teljesen elvannak beszélgetés nélkül és szerintem egy fél év múlva már a nyelvel sem lesz baja. :) Én viszont 15 éves vagyok és az utolsó évem van abban a suliban ahova járok. Először még kedvesek voltak velem, kérdezték honnan jöttem, mióta vagyok itt, szeretek-e itt lenni, de a harmadik napon mintha egyszerre csak meguntak és azóta csak ritkán szólnak hozzám. Mivel egy nagyobb városbajárok be suliba, ezért rengeteg a külföldi és úgy vettem észre, hogy a lengyelek a lengyelekkel, a románok a románokkal, a kínaiak a kínaiakkal vannak. Ezzel nem is lenne semmi baj, szívesen lennék én is a magyarokkal, csakhogy a sulimban nincs egy magyar sincs a sulimba. Mivel eléggé érzékeny vagyok, nagyon magamra tudom venni a dolgokat és sokáig teljesen meg voltam győződve azzal, hogy velem van a baj, de 3 héttel utánam jött egy kanadai lány, akinek ugye az anyanyelve angol, de ugyan úgy nem foglalkoztak vele, mint velem. Vele jóban is lettem, és akkor jól is éreztem magam, bár nem sokat beszéltünk mert az ízlésünk szinte teljesen eltért, de azért jól elvoltunk a hétköznapi témákkal és legalább nem voltunk egyedül. Ez tartott egy hónapig, aztán elment a suliból. Azóta teljesen egyedül vagyok a suliban, a szüneteimet egyedül töltöm, általában, ha egyik tanárhoz se tudok bemenni pluszmunkára, akkor össze -vissza sétálgatok a suliban. Persze otthon beszélgetek azzal a pár emberrel skypeon akik tényleg ngyon közel álltak hozzám otthon, de sokszor olyan rosszul esik, hogy ők otthon tökre boldogok, megy az életük. Én meg már teljesen depressziósnak érzem magam, ha nincs is suli akkor is max csak a boltba megyek ki, amúgy a szobámba ülök és ha nem skypeolok, akkor konkrétan semmit nem csinálok. Kezdem úgy érezni, hogy antiszociális vagy depressziós lettem. Ezért is nem akarom elmondani ezt mind anyának, annyira őszintén, mint ahogy most leírtam, mert félek, hogy pszichológushoz küldene és ettől nagyon félek. Szóval ezek a dolgok csak növelik a honvágyam ,ráadásul az unokanővérem is hiányzik,(akivel olyan közel állunk egymáshoz mintha testvérek lennénk) hiányoznak a nagyszüleim, hiányoznak a barátim, az emberek a falunkban. Ó, így utólag még hozzátenném, hogy 7 éves korom óta faluban élünk és most így a városi élet is rátett egy lapáttal, szóval a falusi élet is hiányzik. Valahogy egyszerűen azt érzem, hogy nem vagyok idevaló. De bocsánat a hosszú sztoriért, de rettentően jól esett most így kiadni :) Annyit még, hogy nem tudom meg mondani, hogy jobb-e lesz nektek itt kint, először biztos nehéz lesz és honvágyad lesz, mert minden itteni magyarnak volt, akivel beszéltem és kijött, a kérdés az, hogy beilleszkedtek-e. Van olyan, akinek pár hónapba tart és tökéletesen beilleszkedik, mint anyu, aki egyébként imád itt élni (szerintem ezért se értene meg), van olyan akinek évek és van olyan is aki soha nem fog beilleszkedni és mindig haza fog vágyni. Annyit mondok, hogy ha kijöttök, akkor mindenképp próbáljatok meg kertvárosba költözni, mert ugye az otthoni körülmények nagyon sokat számítanak és a városok rettentően barátságtalanok. Valamint próbálj utána olvasni az iskoláknak, hogy melyik a legjobb, az is sokat számít, mert az én iskolám rettentően koszos és nincs is túl jó híre. Van rosszabb iskola is a közelben de jobb is. De még egyszer köszönöm mindenkinek a választ, nagyon jólesik, hogy megértetek :)