Mi kell a lakcím bejelentéshez? Bővebben lent
A jogszabály nem tisztázza, hogy több tulajdonos esetén kinek a hozzájárulása szükséges. Sehol sem szerepel, hogy mindegyüké, vagy a többségi tulajdonosé szükséges lenne.
Találtam egy állásfoglalást, eszerint bármelyik résztulajdonos hozzájárulása elegendő a lakcím bejelentéshez.
Ez így is működik, gyermekemnek 1/4, nekem 3/4 tulajdoni hányadom van. Házastársa, hozzánk, állandó lakcímmel való bejelentkezését a gyermekem aláírása alapján intézték. (Megbeszéltük, egyetértettem, de jogilag ennek semmilyen jelentősége nincs.)
Kérelmezhető a lakóhely szerint illetékes jegyzőnél, illetve a lakóhely szerint illetékes járási hivatalnál.
Hogy hol és hogyan intézhető, milyen iratok szükségesek, tudnivalók a [link] lapon találhatók.
Baloldalon, a piros betűs „ÜGYINTÉZÉS” címszó alatti „Okmánykiállítás”-ra kell kattintani, majd a „Lakcímigazolvány”-ra.
Attól függően, hogy bejelentett lakóhely lesz-e („állandó”), vagy tartózkodási hely („ideiglenes”), a másodikra, vagy a harmadikra kell kattintani.
A tartózkodási hely bejelentését ötévente meg kell ismételni, mert öt év elteltével automatikusan megszűnik az érvényessége.
Nem úgy tűnik, hogy amiatt született a kérdés, hogy az anyuka tiltakozna.
Ha netán így lenne, jogilag akkor is érvényesen kiváltható a lakcímkártya a lány hozzájárulásával. Más kérdés lenne a „családi tűzfészek” elviselése. Létezik ugyan kényszer-kijelentési lehetőség (lakcím fiktívvé nyilvánítása), de ehhez alapfeltétel, hogy az valótlan legyen, tehát sem életvitelszerűen, sem alkalmanként nem tartózkodik az adott címen. Tehát, ott lakás esetén az ellenzőnek ez sem jelentene lehetőséget.
Erről többet nem is írok, mert biztosan nem erről van szó, csak arról, hogy anyukát ne kelljen terhelni az ügyintézéssel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!