Most akkor hogy is van ez? (cirkusz)
Pár hónapja járt nálunk egy vándorcirkusz, állatokkal voltak, tehát lehetett látni tigrist, oroszlánt, lovat, és még egyebeket. Ellenben most ezt olvastam:
"Az állatvédelmi törvény VI. fejezete szól az állatkerti, a cirkuszi és az állatkereskedésben lévő állatokról. Pontosabban a 40.§(1) Cirkuszi menazséria létesítéséhez és fenntartásához a kereskedelmi hatóság engedélye szükséges. A hatóság az engedély megadásával egyidejűleg nyilvántartásba veszi a szolgáltatót.
(2) Az (1) bekezdést a cirkuszi menazséria létesítési és működtetési tevékenységnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató által határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő folytatására is alkalmazni kell.
(3) Állandó telephellyel nem rendelkező vándorcirkusznak, cirkuszi menazsériának állat tartására, állat, valamint állatszám bemutatására engedély nem adható."
Menazséria: olyan, állatok tartására szolgáló létesítmény, amelyet cirkuszi előadásra, mutatványra betanított, illetve betanítandó állatokból álló állatsereglet tartására létesítettek, illetve tartanak fenn, és amely az állatok tartására a jogszabályi és a hatósági előírásoknak megfelelő létesítménnyel, berendezésekkel és eszközökkel, továbbá az állatok ellátására, betanítására, felügyeletére az ilyen előírásoknak megfelelő szakszemélyzettel rendelkezik.
Ez nekem itt összefolyt, nem értem. Hogy van ez most? Valaki tudna nekem eligazítást adni? Köszönöm a válaszokat!
Jó, mi az, amit nem értesz?
Az, hogy vándorolnak nem azt jelenti, hogy nincs állandó telephelyük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!