Most akkor be leszek jelentve vagy sem?
Előre is elnézést ha sok hülyeséget fogok kérdezni, de eddig nagyon keveset dolgoztam és nem igazán tudom, hogy van ez, most is egyetem mellett fogok dolgozni.
Majdnem félévig nem volt munkahelyem, ezért nagyon örültem amikor felvettek egy ügyfélszolgálati pozícióra, csak tegnap derült ki, hogy minimum bérre leszek bejelentve, többit kapom kézbe. Viszont sem a számlaszámot, sem pedig a rózsaszín könyvet ( egészségbiztosítási pénztár -amikor erre rákérdeztem azt mondták majd csinálnak újat ha elmegyek) nem kértek, sőt még az irataimról sem készültek másolatok. Eddig ilyennel nem találkoztam.
A szerződésben viszont benne vannak az adataim, és az összegnél a minimum bér szerepel.
Minimum bérnél a Tb-m is fizetve van, igaz?
Most akkor ez rendben van vagy nem?
A munkaszerződés még nem jelenti azt, hogy be is jelent.
A rózsaszín kis füzetet mindenféle képpen le kell pecsételnie, illetve kell kapnod egy ilyen lapot/"nyugtát" (akkor mint kézi számla tömb) az igazolja hogy bejelentett. Nem tudom mi ennek az igazolásnak a pontos neve.
Bankszámla nem kötelező. Felveheted kp-ben is pénzed. Csak van valami házipénztára a cégnek.
A rózsaszín füzetre az volt a válasz, hogy majd csinálnak újat és megkapom amikor elmegyek vagy valami ilyesmi...
Elég fura volt!
Éppenséggel csinálhat újat, mert lehet több ilyen rózsaszin füzetecskéd. Haveronak 4 is van mert nem akarja hogy lássák hol dolgozott előtte.
De ha megvan, akkor fölösleges újat csinálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!