Ha valaki megvesz két egymás mellett lévő lakást egy panelházban, akkor kibonthatja közöttük a falat?
Mi korábban kivettünk egy falat. Megnagyobbítottuk a konyhát, a budit áttettük a fürdőbe, így a slozi helye felszabadult a konyha javára. Kis fal volt, nem főfal, statikailag nem volt jelentősége. Én mondtam ne tegye, de a feleségem - kis szorgalmas - végigjárta a kanosszát, engedély, lakók aláírása. Csak a gond volt vele. Mindig van valami irigy hülye aki nem akarja aláírni. Azt sem tudta miről van szó, minket nem is ismert, nem is a mi szintünkön lakott, de ő nem akarja. A "tömbbizalmi" is problémázott. Végül is megcsináltuk, de soha többet engedélyeztetést. Ne legyen főfal, az a lényeg, aztán sunyiban megcsinálni, nem kell nagy dobra verni.
Most klímán gondolkodom nyárra, az is így lesz, szép csendben megcsináltatom.
"Most klímán gondolkodom nyárra, az is így lesz, szép csendben megcsináltatom."
Ha kiderült, utólag még le is bontatják, hogy aztán engedéllyel újra visszaépítsd... Persze mindezt büntetés kíséretében, de még lehet, hogy a lakásod is el kell hagynod.
Igen lehet.
Egyik barátomék, két földszinti(!) lakást vettek, és nyitottak össze.
Statikustól kellett szakvélemény, az engedélyekhez.
Nagyon szép és nagy lett.
Szerintem most többet ér, mint amennyit a két kisebb lakás ért.
Ezek is kivettek egy főfalat, és nézd meg mi lett belőle:
https://www.youtube.com/watch?v=FlyFlDSscRQ&list=PL3D30132C7..
;-)
Statikus által engedélyezett bontást végezhet csak!
Üzenem a sok "butának"! Hiába az övé és azt csinál amit akar, de gondoljon már bele! Egy panel tömbben átlag 10-15 lakás van. Ha elgyengíti az épület szerkezetét egy tartófal kibontásával, és egyszer összedől az egész, akkor is ilyen nyugodt lesz majd????
És mit szólna, ha a szomszédja csinál ilyen őrültséget, és az ő tulajdona semmisülne meg miatta?????
Ráadásul a panellakásokban a két lakás közötti fal, minden alkalommal tartófal is!
Megbontásával az épületet statikailag gyengíti!
Utolsőnak van igaza...
Mi egy radiátort akartunk áthelyezni, azt sem engedik,mmert statikailag..meg akkroa gondot nem jelentene, de összeségében igen, mert azt az eredeti tervekre fel kellene vinni...stb, hogy atöbbi engedélyt megadhatják-e később (statikailag) renfeteg papírmunka,és rengeteg pénzbe is került volna, nekünk nem ért annyit..
Mielőtt megveszed statikussal beszélni kell, hogy lehet-e egyáltalán...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!