Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Az ilyen hálapénzes orvost...

Az ilyen hálapénzes orvost be/fel lehet jelenteni valahol?

Figyelt kérdés
Van Debrecenben egy orvos, daganatos betegekkel foglalkozik. Annak idején minket is hozzá küldtek, szegény férjemmel. Mikor beszéltem vele, úgy volt, hogy először bementem egy szobába, ahol egy nővérke közölte, hogy azt ugye tudom, a doktor úrnak tarifája van? És ilyen 100-150 ezres összeget mond. A doktor úr közben ott volt, de nem mondott semmit. Akkoriban volt elég bajunk, fizettem, mert szerencsés voltam és tudtam fizetni, ő meg kétszer meg is műtötte a férjem, az elsőnél volt egy kis gubanc, mert közölték, hogy nem is rákos a férjem, aztán meg mégis, szóval a második előtt nagyon kiosztottam és akkor nem volt tarifa. Teljesen meg is feledkeztem róla, a férjem meghalt, eszembe sem jutott az orvos, most pár évvel később meg egy jó ismerősöm ment szintén hozzá és vele is közölték a tarifát, ő meg úgy nem műttette meg magát. Szóval még mindig tevékenykedik és így? Hogy a daganatos betegek zsebéből húzkod ki ekkora összegeket. Ráadásul előre közli a TARIFÁT. Felháborító.
2009. okt. 3. 10:59
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
92%
Az Orvosi Kamaránál feljelentheted,de bizonyítanod is kell a vádakat.Nagyon tisztességtelen ez az orvos!
2009. okt. 3. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
86%
Sajnos sok ilyen eset van,visszaélnek a beteg kiszolgáltatottságával,és azzal hogy szinte lehetetlen bizonyítani.
2009. okt. 3. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
89%
Utolsó szemétláda... Fúúúú, de mérges lettem. :S Valahogy szerintem le kellene buktatni, de hogy hogy... Nyilván azért csinálhatja, mert nem nagyon bukhat meg vele. Bár ha találnál néhány olyan személyt, aki ugyanazt mondja, mint te, akkor lehet esélyetek.
2009. okt. 3. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
84%
Ez nem hálapénz, hanem bűncselekmény. Kötelessége megműteni azt, akit hozzá irányítottak. Mindennek nyoma van az okmányokban. Csak az olyan hiszékeny beteg fog fizetni neki, aki nincs tisztában a jogaival.
2009. okt. 3. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
89%

"Hála"pénzt, mint a neve is mutatja utólag szoktak adni, hogy kifejezzék hálájukat az orvosnak, aki odaadóan végezte a munkáját (de ekkor se kötelező adni).

Előre akkor szoktak fizetni, ha a beteg nem a "kijelölt" orvost akarja, hanem egy (általa jobbnak tartott) másik orvost, akit így "felbérel" (ez se minden esetben 100%-ig legális).

De ha orvos úgy kér pénzt az ellátásért, hogy az ő dolga lenne a beteget kezelni (és fizetés hiányában a paciens ellátatlan marad), az törvénybe ütközik. Ez esetben keressétek meg a betegjogi képviselő számát (ki van valahol függesztve a kórházban), és konzultáljatok vele.

2009. okt. 3. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
77%
Ha megtudjátok hogy legközelebb ismerőseitek közül valakit hozzá küldenek be, avassátok be ebbe a sztoriba és rakjon a zsebébe egy diktafont... Az + a több "delikvens", szerintem már elég bizonyíték lenne, de nem értek a jogokhoz.
2009. okt. 3. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
46%
ó, he. Magyarországon élsz, feljelenhetnéd egyenként az összes komolyabb orvost, maszek vállalkozót, de még az építkezéssel foglalkozó részvénytársaságokat is egytől-egyig. és semmi sem változna.
2009. okt. 3. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
83%
A diktafon jó ötlet lenne, de sajnos a bíróságon nem használhatnák fel, mivel titokban készülne a felvétel. Legalábbis én így tudom.
2009. okt. 3. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
81%
14:48-as: Na látod, pont ezért nem változik semmi, mert sok olyan gondolkodású van (sajnos), mint te.
2009. okt. 3. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
81%

"ó, he. Magyarországon élsz, feljelenhetnéd egyenként az összes komolyabb orvost... és semmi sem változna."


És azok, akik így beszélnek, rendszerint soha senkit nem jelentenek fel, hanem csendben tejelnek.


Közben csodálkoznak, hogy egyeseknek miért sikerül nem beszállni ebbe a játékba.


Tanult tehetetlenség.

2009. okt. 3. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!