1945-ben a legyőzött országokban hogyan valósult meg a jogfolytonosság?
A összes törvényt eltörölték, és újrakezdték az egészet, vagy
néhány törvényt eltöröltek, vagy
néhány törvényt visszamenőlegesen eltöröltek?
Csak az első kérdéshez:
Németország: a nyugati zónákban úgy tudom érdekes dogok voltak, volt olyan is, hogy homoszexuálisokat az alapján a szigorított jogszabály alapján ítéltek el, amit még a nácik tettek a német törvénykönyvbe. (A szovjet zónában viszonylag hamar kialakult az az álláspont, hogy a homoszexuálisokra vonatkozó törvényeknél nem vették figyelembe venni a nácik által berakott szigorításokat). A
Ebből a parányi, de számomra akkoriban megdöbbentő példából azt gondolom, hogy legalábbis az NSZK-ban nem az volt, hogy egyszerűen el lett törölve az összes törvény, sőt még csak az összes náci módosítás sem automatikusan . (Pedig gimnazistaként én is így képzeltem).
A nácikról meg azt tudom, hogy ők maguk sem törölték csak úgy el a köztársaság idején érvényes törvényösszességet, hanem inkább fokozatosan ,,kiüresítették'', súlytalanná tették azt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!