Vajon érdemes lenne bejelenteni ezt a visszaélést?
Alapvetően morális jellegű problémáról van szó.
Van a közelünkben egy bolt (községi), ahol rendszeresen előfordul, hogy a vásárlás után az emberek nem kapnak blokkot. Na most. Megtehetném azt, hogy szólok az adóhatóságnak, ők valószínűleg ellenőriznének, lehetséges, hogy bírság lenne a vége, mivel nem adózik a bevétel után. Vagy nem szólok senkinek, nem "köpöm be", minden megy a régiben.
Vajon mi lenne a helyes a döntés ? Ha nem szólok, akkor talán az állampolgári kötelességemet szegem meg, plusz az országot veri át, nem csak engem, titeket is, hiszen az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjakat is ebből finanszírozza az állam.
Ha meg teszem, akkor persze egyes emberek szerint én lennék a spicli, már ha ez erkölcstelennek minősül. (Valószínűleg majd itt is kapom a szép anyázós kommenteket.)
Ki mit tenne ?
Sőt ebben a faluban nem ez az egyedüli eset, rengeteg ilyen dologról tudok.
" Erre kértem panaszkönyvet, elkezdi olyan nincs."
Jól mondta pedig, évek óta nincs már panaszkönyv. Vásárlók könyve van helyette, 1-2 apró különbséggel.
kedves kérdező, én nem mondom azt, hogy "spicli" vagy, ha "beköpöd" a nyilvánvalóan adócsaló boltost, de kérlek gondold át a dolgot két szempontból:
befújni az adócsalót, állampolgári kötelességed - elvileg -, amely kötelességet az állam rója rád - az "állam", de mi is az..?
ugyanakkor tudatosan ártani egy embertársadnak - még ha vétett is bizonyos törvényi szabályozások ellen -, és most hagyjuk itt azt, hogy etikailag mi lenne a "helyes", én a saját lelkiismeretedre próbálok célozni, hogy az vajon mennyire "díjazza" azt, ha te egy társadalometikai szempontból megfelelő lépést fontolgatsz, miközben a dolog emberi oldala igencsak aggályos.... vagy szerinted nem..?
dehogynem, hiszen ha nem így lenne, nem tépelődnél, és nem tetted voln fel a kérdést, hanem gondolkodás nélkül meglépted volna, amit gyakorlatilag az a düh sugall neked, amit akkor érzel, amikor nem a megfelelő szolgáltatást nyújtja neked a boltos (vagy az alkalmazottja)... na de ez ellen van egyenesebb módszer is, például az, hogy szólsz, amikor méltánytalanság ér, és elmondod, hogy ha nem változtatnak ezen és ezen, akkor kénytelen leszel a felügyeleti szervhez fordulni a panaszoddal, stb, stb....
érzed a különbséget? a valós problémára keresel megoldást, és adsz neki lehetőséget a változtatásra - de befújni olyasmiért, ami végképp nem a te dolgod... kizárólag bosszúból (mert arról van szó, ha jobban belegondolsz, ugye..?) azért az minimum aggályos, hiszen a sérelmedért úgy veszel elégtételt, hogy feljelented - de nem azért, ami a gondot okozza neked, hanem valami egészen másért - ez meglehetősen kontraproduktív megoldás is lehet akár, hiszen simán ki is derülhet, hogy te voltál a bejelentő (van ilyen, csupán némi készpénz kérdése...) szóval alaposan gondold át:
van egy problémád, aminek megszüntetésére gyak. nem megoldást keresel ilyen módon, hanem lényegében megtorlod a sérelmed egy feljelentéssel - és hogy a lelkiismereted elhallgattasd, jogos/nak vélt indokot is keresel rá, amikor az állampolgári kötelességre, és a többi maszlagra hivatkozol... de ha találsz is indokot, ami felmentést ad a dilemmádra, azért javaslom, gondold át jól: tudnál nyugodtan aludni azzal a tudatal, hogy tudatosan ártottál valaki másnak?
/nem tudom, mennyire érthető ez így, de lényegében ugyanarról van szó, amikor a háború felmentéstad az emberölés tilalma alól, de attól még nem szívesen ölnél embert, nem? elvégre nem a törvényi tilalom miatt nem gyilkolászunk alapból, hanem mert az erkölcsi érzékünk, a lelkiismeretünk, az emberi jóérzésünk eleve tiltakozik az ellen, hogy egy másik élőlényt megfosszunk az élettől.../
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!