Mi a véleményetek Adolf Hitlerről?
A tehetsége vitathatatlan, elvégre meg tudta ragadni és meg tudta tartani a hatalmat.
Viszont amit katonai téren lerendezett, az katasztrofális volt. Gyakorlatilag a hadvezetés összes szempontját figyelmen kívül hagyva hozott döntéseket, a használhatatlan "csodafegyverek" fejlesztését támogatta a valóban nagy harci értékű fegyverek fejlesztése és gyártása helyett.
Nem is lehetett más vége a háborújának, mint csúfos vereség.
Tudni kell róla azt is, hogy utolsó 10 évében a személyi orvosa elég elcseszett bogyókkal kúrálta. Ettől kicsit bekattant, paranoiás lett, kézremegése, ilyenek.
Lehet az egész Szovjet hadművelet nem indult volna meg, ha nem ilyen kísérleti gyógyszereken él.
Tömeggyilkos volt. A turáni (hogy finnugor vagy török, ez tudományos kérdés, az is lehet, hogy a nyelv innen a kultúra onnan, lásd a germán-latin franciák, nem foglalok állást, mérnök vagyok, nem értek hozzá) magyarokat szolganépnek tartotta ezen nincs mit szépíteni. Ha megnyerte volna a háborút, mi most nem gépelnénk, hanem a földeken dolgoznánk, a mínusz tíz fokban, csontsoványan.
Kétségtelenül óriási fejlődés zajlott le akkoriban (az első sugárhajtású repülőgép német volt, 1938-ban, a V2-es rakéták az összes mai űrhajók alapjai, szintén a III. Birodalomban jöttek létre), ez azonban jó kérdés, hogy mennyire a mérnökök, fizikusok, mintsem Hitler személyes dicsősége. Főleg, hogy Einstein (azóta bizonyított) relativitás-elméletét a kukába dobták, csak azért, mert egy zsidó fizikus írta.
A koncentrációs táborok felépítése, az emberek millióinak kivégzése egyértelműen a történelem legsúlyosabb bűnei közül való.
Nem tagadom, hogy Borsodban, vagy Szabolcsban a cigányok embert ölnek száz forintért, de NEM a cigányprímást, a muzsikus cigányt kell vonatra tenni! (Sőt senkit nem kell, aki bűnt követ el menjen a börtönbe és ennyi.) Sok mindennel nem értek egyet, amit Izrael állam tesz vagy tett (foszforos bombák bevetése, a civil lakosság bombázása, a gázai övezet fallal leválasztása), de ez nem ok arra, hogy egy zsidó orvost, vagy egy zsidó fűszerest elvigyenek Budapestről vagy Prágából.
Ez utóbbi kettőt csak azért írtam le, mert sokan a cigánybűnözéssel, vagy Izrael Állam politikájával próbálják UTÓLAG igazolni Hitler lépéseit. EZ őrültség.
Ugyanakkor bizonyos értelemben túlértékelik Hitlert. A spanyol, francia, angol hódítók által kiirtott 100 milliós nagyságrendű indiánt meg sem említem (egész birodalmak eltűntetése).
Sztálin még talán Hitlernél is véreskezűbb volt, nekem is több rokonom került Szibériába, jó pár nem is jött haza. A jóságos Kádár Jani bácsi is kivégzett fiatal srácokat, sajnos a családom sem maradt ki az '56 utáni megtorlásból (halálos ítélet nálunk szerencsére nem volt).
A kommunizmus áldozatairól mégis a mai napig nem emlékeznek századannyit sem, mint a Holokausztról. Fogalmam sincs hány játékfilm, dokumentumfilm van a hitleri szörnyűségekről, de minden héten van legalább három a tévében. A GULAG-okról még egyet sem láttam.
Arról nem is beszélek, ami Afrikában zajlott, a gyarmatokon és azóta! (Elnézést, ha ezután kissé elragadtatnám magam, de a feleségem afrikai, fekete, csak Magyarországon járt egyetemre és itt maradt.) Kongóban 12 millió embert öltek le, hogy a ruandai polgárháborút meg se említsem! A rengeteg véres törzsi háború, ahol évszázadokon át békében élő törzseket egymásnak uszítottak az európai hódítók és mindegyik oldalt fegyverezték, hogy ne hat áldozata legyen a lándzsáknak, hanem hatszáz a puskáknak! Annyi ilyen volt! Felsorolni is sok. Ezekről persze nem beszélünk...
Tömören. Hitler egy undorító tömeggyilkos volt, nem az első és sajnos (valószínűleg) nem is az utolsó. De ugyanakkor egy jó bűnbakot is kapott a Nyugat a személyében, az ő bűneit agyon lehet beszélni hatszáz szemszögből, addig sem kell a saját bűneikről, vagy a ma is túl erős államok (Oroszország, Kína) bűneiről beszélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!