Ha valaki rám támad (pl. ököllel), és késsel vagy valami mással védekezek, mit kapok, és a támadó fél?
Ha megtámadnak, elfutsz.
Ha nem tudsz elfutni, odafújsz gázsprayvel (ha van).
Késsel nem igazán lehet védekezni, ezért a kérdésed eleve értelmetlen.
Hogy ki "mit kap", az ezer tényezőtől függ, ebből, hogy "megtámadnak", nem derülnek ki lényeges részletek.
06:50
Na de ha nem vagy őrült, akkor nem hordasz magadnál kést védekezés céljából, mert késsel nem lehet védekezni.
Nos a törvény szerint a kés éle nem lehet nagyobb mint 7 centiméter. úr isten kik írkálnak itt. Ha nagyobb élű kés van nálad még meg is büntethetnek egy igazoltatás során .
Viszont a támadás ér tégedet a fenyegetéssel egyenértékű harc modort válaszhatsz ököl ököl ellen természetesen a törvény nem engedi a támadásnál súlyosabb ellen támadást tehát mindig azt a mértéket kell tartani amit a támadó fél fel használ ellened és csak addig állhat fent ez az állapot amíg a veszély fent áll
Úgy tudom, (még az előző kormány az ideje vége felé) hozott a fentiekkel kapcsolatban egy törvénymódosítást - lehet hogy csak tervezet volt.
A lényege, hogy a nem csak a fenyegetettség mértékében támadhatsz (ököl - ököl) hanem bizonyos esetekben megelőző csapást is mérhetsz nagyobb mértékben is mint a fenyegetettség.
Életszerű példák:
Régi (fent említett) esetben Egy 45 kilós nőnek régen meg kellett várni, hogy a 120 kilós pasivalóban lebokszolja, és ha túléli, akkor jogosult arra, hogy visszabokszoljon. Na ugye...
Ezzel szemben most a nem kell megvárnia az első csapást, ha van lehetősége, egyből ártalmatlaníthatja, de nyilván ez nem azt jelentheti, hogy magaddal hordhatsz egy szablyát, és aki egyszer rálépett az árnyékodra, azt felkoncolhatod. A fenyegetettségedet (támadó szándékát...) bizonyítani kell tudni - gondolom. És azt hiszem, hogy otthonon belül is változnak az idevonatkozó törvények.
Gázspray vagy sokkoló.
Le kell kezelni a támadót, aztán minél messzebb távozni a helyszínről, mielőtt még a támadó feleszmél és RÁD hívja a jardot! És maradandó károsodást nem okoztál a másik félnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!