Egy ellopott tábla miatt, felmenthetnek valakit a bűnössége alól?
Én úgy gondolom, ha helyi sofőr, akkor nem, mert ő tudta, hogy ott kéne a táblának lenni, mert ugye az oszlop is ott van.
Ha bizonyítani tudja, hogy életében először jár arra, akkor talán van esélye, inkább csak akkor, ha nem arról főútról érkezett.
Mert ha igen, akkor tudta, hogy az főút...
A bírósági tárgyaláson igen érdekes dolgokat tudnak "előhúzni".
Jobb kéz szabályra hivatkoznak. Ha jól értem neked valahol ki volt téve egy főútvonal tábla. A mellékútnál ahogy kifordul a másik kocsi szintén ki kell, hogy legyen téve a főútvonal tábla. Ha nem volt akkor az első mondatom az érvényes. Nem ismer olyat a jog, hogy neki emlékezni kelljen, hogy milyen tábla volt ott pl. a mult héten. Gyakorlatilag akkor nem lehetne változtatni a megszokoktt közlekedési renden.
Hivatkozni is fog arra, hogy nem volt tábla! Ellenben ha netán jön egy csoda és megtalálják azt aki ellopta a táblát azon még el lehet verni a port.
Önt semmiképpen nem érheti hátrány, ön szabályosan közlekedett. A másik autó vezetője jogosan hivatkozhatna arra, hogy nem volt tábla. DE! Mivel nem volt jogosítványa, így nem feltételezhető, hogy a közlekedési táblákat ismerte, tehát nem biztos, hogy ha van, akkor nem ugyanígy cselekszik. A balesetért felelőssé tehető az út kezelője (osztott felelősség a vezetővel), de ő vélhetően ki fogja menteni magát, hogy nem volt ideje reagálni, nem tudott a hiányról, stb. Azonban ha nem történt súlyos testi sérülés a baleset folytán, akkor nem állja meg a helyét a közlekedési baleset okozása bűncselekmény tényállás. Ekkor közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértésről van szó, amit szabálysértési eljárásban fognak elbírálni.
Csak közúti veszélyeztetés miatt fogják (büntető)bíróság elé állítani (az jogosítvány nélküli vezetés váltja ki). A járművezetéstől biztos eltiltják (ami ilyen esetben a tanfolyamtól eltiltás), mellette pedig 3 évig terjedő szab. vesztés szabható ki. Ha még nem volt ilyen afférja az illetőnek, szerintem egy 2 év próbára bocsátás jöhet szóba esetleg egy felfüggesztett szabadságvesztés, de alapesetben az előbbi. Ha okozott súlyos testi sérülést, akkor teljesen más a helyzet, halmazatban bírálják el a közlekedési baleset okozását és közúti veszélyeztetést. Ekkor minimum felfüggesztett szabadságvesztést kapna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!