Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ez teljesen komoly, hogy az...

Ez teljesen komoly, hogy az USA-ban ezért már perelnek?

Figyelt kérdés

Volt egy tömött fogam, ami tönkrement a tömés alatt, de ez nem látszott. Kb. három hónapja voltam vele az előző dokimnál, aki előtte betömte, hogy szerintem valami tré van vele, de akkor azt mondta rá, hogy semmi baja a világon, higyjem el.


Most egy másik fogorvoshoz járok, mert hirtelen nagyon elkezdett fájni, ő próbálja rendbehozni, gyökérkezeli, de nem biztos, hogy már meg lehet menteni, lehet ki kell majd húzni.


Beszélgettem egy amerikai barátommal, hogy mi van velem mostanában, mondtam neki és teljesen kiakadt, hogy pereljem be azt a pancsert, amelyik csinálta, meg azt mondta, hogy nincsen vele semmi baj, hogy náluk ezzel kezdené, jó nagy kártérítést is kaphatnék, hogy tönkretette a fogamat, hogy úszhatja meg az ilyen, az egészségügyiseknek a felelőssége és kötelessége tökéletes és alapos munkát végezni, megvizsgálni stb.


Hát mondtam, hogy egy műtétnél bennem hagy egy gézlapot, vagy egy kesztyűt akkor lehet lenne értelme, de egy fog miatt biztos kiröhögnének.


Rendesen el volt képedve, hogy mi az, hogy nem foglalkozik itt ilyenekkel senki. Ott komolyan ennyiért is lehet perelni?


(Mondjuk ha kiszámolom, hogy ha akkor foglalkozik vele és nem éri el a fogbelet meg ott mindent, akkor nem kellene vagy 40-50et a megmentés próbálására, plusz azonfelül ha véletlen nem sikerül a húzásra és a pótlásra költeni nem is olyan kicsi dolog. De nekem akkor is megdöbbentő, hogy ilyenért perelni?)


2011. ápr. 2. 19:15
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem csak ott, itt is. Ha ilyen tré munkát végez valaki pl egy asztalos, minimum kirúgják. Nem értem mért nem akarod beperelni.
2011. ápr. 2. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Hát mert arra nincs pénzem, hogy ügyvédet fizessek, utána meg két év múlva kiderüljön, hogy valami statisztika alapján ez előfordulhat. :(
2011. ápr. 2. 19:28
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

bizonyítani is kellene, hogy az előző doki elb.szta. különben visszaüt egy kis rágalmazásos perrel.


esetleg ez a másik doki ha adna valami nyilatkozatot, h az előző doki aki kezelte az elrontotta ezt meg ezt amolyan szakértői vélemény, illetve meg kell legyen minden számlának az előző kezelésről, hogy bizonyítani tudjad, h te ott jártál.

2011. ápr. 2. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
73%

Na itt most nagyon jól kijön, hogy mi a különbség a fejlett világ és a barbár Magyarország között. Már magából a kérdésfeltevésből is látni lehet, hogy ezt a kérdést valahol Közép-Ázsiában, vagy Európa legszélén írták. Mi az, hogy lehet-e ezért perelni? Az USA-ban minimum több 10 ezer dollárra. És meg is ítélik minden lehetséges költségeddel együtt, és ki is fizeti az orvos, mert nem tehet mást. Tehát ott tényleg balek, aki nem kéri.


Ezzel szemben a mucsai Magyarországon azt mondjuk, nem is olyan nagy dolog, megesik az ilyen. Nálunk tényleg azzal lennél balek, ha kérnéd. Mert tényleg úgy van, ahogy írod, egy dolog biztos ebben az egészben a tetemes ügyvédi költség. Aztán ha netán tán el is fogadja a bíróság, hogy az orvos felelős, akkor itt pár 10 ezer Ft-ért tarthatod a markod. De erre sincs sok esély, mert Magyarországon más a felelősségi mérce mint a fejlettebb helyeken. Akkor ítélhető meg a károd, ha az orvos nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. És ezt ki ítéli meg? Hát egy másik orvos, aki jó eséllyel ismeri is azt, akinek a munkájáról szakvéleményt ad. A bírók sem pártolják a pereskedőket, így gyakorlatilag esélytelennek tűnik egy ilyen per. De hogy anyagilag nem lehet jól kijönni belőle, az szinte biztos. És még nem is beszéltem az esetleg megítélt összeg végrehajthatóságáról, az itt is jelentkező végrehajtói díjról.

2011. ápr. 2. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim válasza:
89%
Természetesen lehetne perelni, mivel az orvos nem olyan minőségű "szolgáltatást" nyújtott mint amit Te kifizettél/elvártál mert ugyan ki vegye észre, hogy baj van a fogaddal ha nem a fogdokid (szerencsére legalább a másik észrevette...). Az más kérdés, ahogy az előttem szóló is elmondta, hogy Mo. gyakorlatilag alkalmatlan egy ilyen perre, de nem csak ilyenre, hanem gyakran még ennél komolyabb ügyekben is.
2011. ápr. 2. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Én azt tudom, hogy itt nincs értelme, de eléggé elcsodálkoztam, hogy máshol ezekből rendes perek vannak? Úgy feltüzelte a téma, hogy ezt nem szabad annyiban hagyni. Őszintén szólva nekem is a környezetemben teljesen átlagos, hogy valamit elba.sz a fogorvos és utána másikkal kell helyrehozatni... Meg Pesten az éjszakai ügyelet, hogy az ottani húzások után sokan szépen mehetnek a rendes dokihoz, aki szilánkokat, meg akár bent felejtett gyökeret is kiszed. És ez itt normális.
2011. ápr. 2. 22:20
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Azt hozzá kell tennem, hogy Amerikában nagyon drága az egészségügy, ennyi pénzért van is joguk reklamálni.

Egyébként ott minden ilyen, például a fogyasztóvédelem.


Sokan mesélik, hogyha az üzletben vki kiönt vmit a földre, vagy leveri a fél polcot, akkor rögtön ugrik 4-5 dolgozó, hogy felvegye/felmossa és teljesen meglepődnek mikor a Magyarországon szocializálódott ember kér tőlük egy rongyot, hogy segítsen, hiszen az ő hibája.

2011. ápr. 3. 01:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Baracsi Attila.: Itthon sokesetben olyan orvosokat sem tudnak beperelni,akik miatt a betegnek komoly maradandó egészség károsodása marad hátra.Ha le is zajlik egy orvosi-műhiba per,akkor is megúszhatják,sőt még praktizálhatnak is,holott állítólag a fejlettebb országokban,minimum ugrik egy orvosi karrier,egy a fent felvázolt fogászati probléma után,nem várják meg azt,hogy a műtét ugyan sikerül,de a beteg vagy lenyomorodik,vagy éppen meghal.
2011. ápr. 5. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Jó régi kérdés. A fogam azóta is megvan, igaz, mintegy 90 ezer forintomba került a megmentése. És a gyökérkezelt fog nem örökélet sajnos.
2014. jan. 3. 22:20

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!