Elképzelhetetlen hogy egyszer újra lesznek rabszolgák a földön törvényekkel ellátott országokban?
Ahol és amikor legálisan rabszolgák voltak, ott is voltak törvények.
Gondolom, az érdekel, hogy olyan országban, ahol törvényileg már rég kivezették a rabszolgaságot, visszajöhet-e még.
A történelemben jellemzően egymást váltották olyan időszakok, amikor inkább a demokratikus többség uralkodott, olyan időszakokkal, amikor inkább egy diktatorikus kisebbség.
Azt tanították nekünk, az ókori Athénban pl. demokrácia volt, csak éppen elfeledkeztek arról, hogy ez a rabszolgákra nem vonatkozott.
Ahogy a világ népei között egyre több a gazdasági együttműködés, illetve ugye van egy népességcsere is, úgy e két fenti állammodell a lokális váltakozásból egyre inkább globális váltakozásba megy át. Manapság mintha kelet felé inkább demokratizálódást, nyugat felé a demokrácia csúcspontján túl már némi diktatorizálódást látnánk. Tehát van egy globális kiegyenlítődés, bár távolról sem általánosan. De esélyes, hogy ha több évszázados, évezredes távlatokban is, fognak még látni utódaink olyan kemény rezsimeket is, ahol az egyszerű halandók jó része szinte teljesen jogfosztott lesz. Gondoljunk csak arra, milyen következménnyel jár, ha fokozatosan eltűnik a megszokott életünket kényelmessé tevő fosszilis energia, vagy ha az egész világon az információ tárolását, áramlását és feldolgozását balekmód átengedjük néhány nagyvállalkozónak.
"Amúgy most is van. Gondolj bele. Rab? Igen: Börtön. Rabosítva vannak emberek és azt kell csinálniuk amit mondanak nekik. Korlátozva van a szabadságuk minden értelemben. Mások rendelkeznek felettük. Tehát igaz rájuk a jellemző. De amíg ideiglenes és "okkal" történik, addig jobb híján szükséges."
Te mégis mi a f@szról beszélsz?
Ezek az emberek egy jogilag szabályzott hatósági eljárás alatt állnak bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, te szerencsétlen!
A szabadságjogaik állami (bűnüldözési) érdekből vannak korlátozva, semmi másért!
A rabosítástól még hazamehet, mert szabadlábon védekezhet, ami szintén alapjog!
Az őrizetnek is és a letartóztatásnak is megvan a maga időtartama és csak hatósági döntés képezheti az alapját bűnüldözési érdekből!
Ennek semmi köze a rabszolgasághoz!
Hol van ez ahhoz, amikor már a születése után is az ültetvénytulajdonos rendelkezik valakivel tulajdonosként?
Amikor semmit nem kell tenni - a megszületésen kívül - ahhoz, hogy eszközként, tárgyként eladhassák egy "rabszolga"piacon az embert?
és ezt teszik lehetővé a törvények...
Ez a rabszolgaság.
A rabszolgaság nem jelenti, hogy annak született.
Adósság miatt is lehetett rabszolga valaki. Vagy akár csak a legegyszerűbb okból: Fogságba ejtették, erővel. Nem feltétlenül kellett születésénél fogva annak lennie.
És azért írtam a jelenlegi rabokat, mert egy hétköznapi ember számára, aki ezzel nem találkozik, ez jelenleg is létező, a rabszolgasághoz eléggé hasonlónak látszó dolog.
De ahogy írtam: nem ugyanaz, és amíg "okkal", valami bűncselekmény következménye miatt történik (jó esetben ideiglenesen), addig szükséges ez a helyzet. De addig a helyzet, amiben élnek eléggé hasonlónak látszik egy kívülállónak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!