Temetés. Lehetséges így?

Sajnos nem találtam jobb helyet a kérdésemnek.

A minap párommal szóba került, hogy miképp gondoskodnék róla, ha hirtelen elhunyna (tudom, morbid téma, de mi erről is tudunk beszélgetni). A helyzet az, hogy én fiatalkorom óta súlyos szociális fóbiával küzdöm. Ha a párom meghalna (benne van a pakliban, ő jóval idősebb nálam, és egyikünk sem örvend jó egészségnek), gondolom, össze kellene hívnom minden közelebbi ismerősét (nem sok van neki, sőt, rajtam kívül szinte egy sem. Szülei leszarják, munkatársai úgyszintén, rokonait nem érdekli - hiába, sajnos eléggé kiállhatatlan személyiség, de én szeretem). Ez engem nagyon rosszul érintene, hiszen nem elég, hogy letaglózna a halála, még a "tömeget" is ki kellene bírnom valahogy, amit nem tudnék elviselni. Konkrétan nem tudnék tőle tisztességesen elbúcsúzni, mert akaratomon kívül csak azzal lennék elfoglalva, hogy miért van itt ez a sok ember...

Kérdésem tehát: létezik olyan temetés "fajta" Magyarországon, ahol egymagamban vehetnék búcsút a páromtól? Ne kelljen a temetőben sétálgatni, ne kelljen bús zenét hallgatni, és ne kelljen egy lefizetett illető halotti beszédére figyelni? Egyébként hamvasztásról lenne szó, és természetesen az összes költséget vállalnám az utolsó fillérig, csak nem és nem akarom, hogy csinnadtratta legyen a párom halálából.

Ha valaki önzőnek nevezne: párom adja az ötletem, tudja, hogy milyen mentális zavarral küszködöm, és ő azt mondja, nem érdekli, ki lesz vagy nem lesz ott a temetésén. Támogatja, hogy csak én egyedül vehessek tőle búcsút a majdani temetésén.