Milyen jogot sértek azzal, ha a netről leszedek egy képet és kinyomtatva a munkahelyemen (irodában)kiteszem a falra?
Valószínűleg semmi probléma nem lesz belőle, az érintett nem szerez róla tudomást.
Ez a magáncélú felhasználás is eléggé kétértelmű amúgy atekintetben, hogy mi fér bele...
A magán felhasználás főleg azért került kivétel alá a törvényben, mert úgyis ellenőrizhetetlen, hogy magán célra ki mit csinál. Nem fognak a hatóságok minden lakásban házkutatást tartani, hogy van-e valahol egy engedély nélkül kinyomtatott kép. A munkahelyedet sem fogják felforgatni, hogy számon kérjék, le van-e könyvelve minden kitett képnek a számlája.
A munkahelyed viszont egy fokkal nyilvánosabb hely az otthonodnál. Akár hivatalos ügyben is betévedhet véletlenül a kép készítője és akkor már lehet belőle kellemetlenség. Így járt az Országgyűlés is a trágyadombról készült fényképpel:
A munkahelyed a cég területe, az ott történő dolgok szabálykövető voltáért a cég vezetősége felel - és ha valamilyen szabálytalanságon kapják őket, akkor a cég viseli a felelősséget érte.
Többek közt az otthoni szoftvereidet is azért nem viheted be a munkahelyre, hogy azzal dolgozz bent, mert azokat nem a cég vette meg, így a cég jogszerűen nem használhatja. Komolyabb cégeknél erre nagyon figyelnek az informatikusok, nehogy gond legyen belőle.
A munkahely dekorálása a cég érdeke. Ha csak a dolgozók jobb közérzete miatt teszik, abból is a cégnek van haszna. Ha ügyfelek is járnak a dekorált részen, akkor már meg már közvetlen üzleti érdek, hogy az ügyfél jobban érezze magát, több pénzt hagyjon ott.
Például, ha egy üzletben szól a zene, hogy a vásárlók jobban érezzék magukat, akkor a boltnak jogdíjat kell fizetnie az után, hogy zenével szórakoztatják a vásárlókat. (Amiből egy elég elfuserált rendszeren keresztül, de valamilyen mértékben részesednek a zenészek is.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!