DNS tesztre lehet kötelezni valakit? Ha beigazolódik, hogy ő az apuka köteles vállalni?
Párom 30 éves. Édesapját nem ismeri, illetve az anyukája mondott neki egy férfit, de nagy bulizós volt annak idején, így 99%-ra mondta, hogy Ő az.
A férfi amikor megtudta, hogy terhes az anyuka "felszívódott" közölte, hogy neki gyerek nem kell. Anyuka viszont felnevelte. A párom facebook-ról tudja, hogy ki a fent említett férfi. (Kép alapján valóban van hasonlóság. Párom korábban nem akarta felkeresni, mivel úgy volt vele, hogyha lemondott róla az apja ő nem fogja keresni. Most 30 évesen úgy gondolta, hogy mégiscsak kíváncsi lenne rá, hogy tényleges ő ez az apja.
Kérdésem, hogy lehet e őt arra kötelezni, hogy a DNS mintához járuljon hozzá? (amennyiben magától nem hajlandó), illetve, ha úgy adódik, hogy bebizonyosodik, hogy ő az apa, akkor a páromnak járna e valami? Nyilván az eltelt 30 évet nem lehet már visszahozni, de pl. örökségből egyszer, valamikor részesülhetne-e?
Anyuka terhességet követően másik városba költözött, így a férfival a kapcsolat megszakadt.
#2 Igen, joga lenne, de ezt az anyjától kérheti nem mástól.
Kiskorú gyermek esetében kötelezheti a bíróság, a törvény a vérvizsgálatra is a lehetséges apát egy peres eljárás során.
Felnőtt esetében ez már kérdéses, hiszen már gyerektartás megfizetésére nem kötelezhető az apa. A pert gondolom meg lehet indítani, csak az nem biztos, hogy a bíróság el is rendeli a vérvizsgálatot.
"Az apaság bírósági megállapítását az anya, a gyermek, a gyermek halála után leszármazója és az apa kérheti. A kiskorú gyermek a perben a gyámhatóság hozzájárulásával az anya pertársaként vehet részt. "
"A gyermek megszületését követően a per megindítására bármikor sor kerülhet, e per megindításának nincs törvényben meghatározott határideje (szemben az apaság vélelmének megdöntése iránti perrel)."
Ebből én azt vonom le, hogy nagykorú gyermek is indíthat ilyen eljárást, akár 30 évesen is.
3:
Gyermektartást már senki nem szeretne, hiszen 30 évesen hova.
Nem ezen van a hangsúly, hanem hogy most jutott el arra a pontra, hogy szeretné tudni (amennyiben ő az) hogy ki az apja.
"Igen, joga lenne, de ezt az anyjától kérheti nem mástól."
Mit kérhet az anyjától?
#4 Azt, hogy mondja meg ki az apja. Mi mást?
Amúgy pont azt írtam le, hogy az olvasottak alapján meg lehet indítani az eljárást - de azt a bíróság fogja eldönteni, hogy kötelezik-e az illetőt vérvizsgálatra vagy sem.
De nem érted, hogy nem tudja az anyja h ki az apja???
Istenem... szerinted random talált fb-on egy csávót, aki hasonlít rá és kinevezte apának???
LEÍRTAM, hogy az anyja 99%-ban mondta egy csávóra (akit fb-on megnéztünk), hogy KI az, de az anyja sem tudja 100%-ra, csak 99%-ra őrá gondol, mivel " nagy bulizós volt". Ezen mit nem lehet érteni????
Nyilván, ha 100%-osan megmondaná, hogy fiam ő az apád, akkor nem lenne benne kétség. De mivel annak idején, a csávó fiatalon azt mondta h neki nem kell gyerek, megszakadt a kapcsolat, egyedül nevelte fel az anyja.Így a párom nem kereste fel az állítólagos apját, de most úgy gondolja, hogy készen áll rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!