Telefonos munkaközvetítőnek jogában áll felvenni a személyes adataimat? Mennyire kockázatos adattal való visszaélésre nézve?
Kérte az adókártyaszámom, TB számomat is, szinte mindent, ami személyes adat. FB hirdetésen szerepelt. De a cégről szinte semmit, csak a munkavégzés helyének címét. A hirdetésben se szerepelt semmi konkrétum a cégről.
Majd megadta a munkáltató számát, utóbbi elmondta nekem telón, hogy ők bedolgozók az adott telephelyen, kérésemre a konkrét cégnevet is (mivel hivatalos cégjegyzékben ill NAV oldalon szeretem ezeket ellenőrizni, mielőtt munkát vállalok). Valamint a telephely nevét (a címét mondta csak el előzőleg a másik illető, tehát a munkaközvetítő).
A fura, hogy a munkáltató közölte velem, fogalma sincs, ki a munkaközvetítő, viszont tud róla, hogy telós munkaközvetítő is segít neki munkaerőt találni.
A munkáltató láthatólag valós adatokat adott meg (hacsak nem olyan cég és telephely nevében beszél, amihez esetleg köze sincs, bár ezt kétlem, mivel felhívta figyelmem, hogy fontosnak tartja legalább egyszer odautaznom és körbenéznem, hogy lássam, hol és mi volna a meló).
Szóval jelen esetben vélhetőleg nincs okom aggódni, kikhez kerültek személyes adataim,
AZONBAN
a jövőben szeretném elkerülni azt a fajta bizonytalanságot, hogy ki a fene veszi fel az adataimat.
Mit tegyek, ha legközelebb is telós munkaközvetítővel beszélek?
Megtagadhatom az adataim közlését?
Nem lehetséges, hogy elég a TB- és adószámom élő találkozás során megadnom csupán??
Hogyan lehet kideríteni, vajon hiteles-e a munkaközvetítő, hogy kinek dolgozik?
Megtagadhatom az adataim közlését?
Igen
Nem lehetséges, hogy elég a TB- és adószámom élő találkozás során megadnom csupán??
De.
Válasz is ott van, és Én megerősítem.
NE add meg adataidat senkinek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!