Ez valóban lehetséges, vagy csak kamuzik az ismerősöm?
Tehát az egyik volt osztálytársam vmikor a második év fele körül egyszerűen otthagyta a középiskolát, azóta nem csinál gyakorlatilag semmit, nem volt semmilyen munkahelye, végzettsége a 8 általánoson kívül nincs, viszont elmondása szerint kap szociális segélyt, ami állítása szerint olyan 30 ezer körüli összeg. Az érdekelne, h ez tényleg lehetséges, h csak így kap szociális segélyt, vagy csak szöveg az egész, ugyanis én, azóta, h befejeztem az iskolát a sajnos gyakorlatilag mozgásképtelen, súlyosan beteg Édesanyámat ápolom, mert 24 órás fölügyeletre szorul, ezért kapok is havonta az önkormányzattól ápolási járadékot, viszont az csak 21 e Ft.Nah most arra gondoltam, h mi lenne, ha az ápolási díjat visszamondanám, és helyette szoc. segélyt vennék föl, mivel az mégis csak több.Az ápolást természetesen továbbra is ugyanúgy végezném, mert jelenleg sajnos nem tudjuk másképp megoldani a helyzetet.
Tehát lehet kapni szoc. segélyt csak úgy, hogy előtte semmilyen munkaviszonya nem volt vkinek??
Értem, Édesanyám nyugdíjas, régen volt közgyógyja, de miután kapott egy kb. 2-3ezer Ft.-os nyugdíjemelést, így pont egy ezressel a közgyógyra való jogosultság, a háztartásban élő, egy főre jutó jövedelem határa fölé estünk, így azt megvonták....nem tudom, hogy a szociális segély megítélésénél ugyanaz a határösszeg-e a mérvadó, mert ha igen, akkor nyilván nem lennék jogosult rá.
Mondjuk mellesleg azért valahol érdekes, hogy az ismerősem többet kap a semmittevésért, mint én, amikor egy 24 órás ápolás azért jár némi munkával, nem utolsó sorban pedig egy ápoló, aki mondjuk egy kórház, vagy otthon alkalmazottja, az gyakorlatilag ugyanezt a munkát végzi, mégis jóval több a keresete....ez a 20 ezer Ft. pedig persze jobb, mint a semmi, de így összességében tekintve a helyzetet sztem egy nevetséges összeg, főleg úgy, hogy mellette nem szabad semmilyen más,bejelentett munkát végezni......mondjuk gyakorlatban nem is lenne kivitelezhető, próbáltam már így feketén olyan 4 órában, de sok probléma keletkezett az idő alatt, amíg elvoltam, tehát nem lehetett sajnos ennyi ideig egyedül hagyni, másrészt pedig némileg tartottam a lebukástól, ugyanis akkor a kifizetett ápolási díjat vissza kellene fizetnem, ezért aztán fölmondtam, mind1...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!