Miért van az hogy néhány bűnöző neve és arca publikus, másoké pedig nem?
Pl Eva Rezesovarol sokat lehet tudni, viszont az Arpadhidi gazoloról még az életkorat sem tudtam meg, nemhogy név és kép.
M. Richard nevét sem irjak ki teljesen soha.
Miért van ez?
Akkor publikus egy bűnelkövető teljes neve, arca, és más adatai, ha kőrözés alatt áll, keresik. Amint elkapták, a nagyközönségnek már nincs szüksége ezekre az infókra, onnantól nem publikus az adat.
Az Árpád hídi gázoló ha jól tudom, már előzetesben van.
Akkor miért van az hogy Weiszdorn Róbertet teljes nevén emlitik a médiában, Nagy Lászlót is?
Polcz Erikának is tudja mindenki a nevét, sőt a tettestársaiét is.
B. Lászlót most itélték el VV Fanni ügyben és mégsem irják a teljes nevét, a képét is kitakarják.
Nagy László és Polcz Erika már nem élnek. Weiszdorn meg életfogytiglanit tölt. Egyiknek sincs szüksége arra, hogy védjék az adaikat. Weiszdorn soha nem fog kikerülni a kaptárból, nem éri hátrányos megkülönböztetés semmilyen szinten, ha publikusak az adatai.
A publikus/nem publikus erről szól alapvetően. Ha mondjuk valakit lopásért elítélnek 2 évre, azt leüli, utána azért még vállalhat munkát. Az erkölcsijében megjelenik bizonyos ideig, hogy mit tett, de a teljes neve publikussá tételével élete végéig büntetve lenne, ami aránytalan.
A gázoló srác remélhetőleg sokáig fog csücsülni, de ha azt leülte, további büntetése nem jogos. Jogsit soha többet nem kaphat valszeg, és elég randa lesz a jövője így is. Ennél több büntetés nem lenne arányos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!