Hagyatéki eljárás során fény derülhet arra, hogy az egyik örökös gondnokság alatt áll?
Figyelt kérdés
Férjem és a testvére örökölnek az édesapjuk után. (szülők már 25 éve elváltak) A testvér (35éves) gondnokság alatt áll, anyósom szerint ő a gyámja de úgy tudjuk, hogy felnőtt embernek gondnoka van, sejtésünk van arról, hogy anyósom hazudik. A testvér egy otthonban van, pszichés problémákkal (megkérdőjelezhető, valószínüleg nem bírt vele kamasz korában és szabadulni akart tőle mert egyébként teljesen beszámítható). A helyzet a következő, anyósom kiszeretné túrni a testvért az örökségből, ő akar mindent intézni helyette és magának szeretne mindent. Alapból nem értjük az egészet csak a férjem nem akar konfliktust egyelőre, így anyósom háta mögött szeretnék utána járni dolgoknak. Elvileg nincs köze az örökségükhöz mégis mindenben részt kíván venni. A kérdésem az lenne, hogy a hagyatéki eljárás menete közben ellenőrzi-e valaki, hogy az örökösök milyen élethelyzetben vannak, pl látni fogják-e hogy a testvér gondnokság alatt áll-e, és ha igen, látják-e hogy ki a gondnoka? Ha igen, a gondnokot fogják a hagyatéki tárgyalásra is behívni? Ha anyósom nem gyámja és nem gondnoka a testvérnek, akkor elvileg ő semmilyen formában nem juthat hozzá a testvér vagyonához, ugye? Az én jelenlétem is meg van kérdőjelezve pedig csak a temetésben szerettem volna segíteni, már ott megkaptam, hogy mi közöm az egészhez... így 13 év házasság után... de igazából ha jól gondolom neki sincs semmi köze az egészhez, hacsak nem derül ki, hogy tényleg gyámja a testvérnek.2023. máj. 30. 15:46
2/3 anonim válasza:
A hagyatekin kizarolag az orokos vehetcreszt!! A csaladtagokat is kikuldik. Csak az orokosnek olvassak fel a szoveget,mitcorokolt.
Itt a hivatalos gondnok fog megjelenni . Az anyost meg kuldjetsk el. Ne felj a konfliktustol. O egy Mocskos szemet no .
3/3 anonim válasza:
Ha kamaszkora óta gondnokság alatt áll, van rá esély, hogy az anyja a gondnoka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!