Szabálysértési pénzbírságból adódó elzárást megéri leülni?
Még régebben kaptam egy parkolási bírságot 15.000 ft értékben, amit elfelejtettem befizetni. Ma kaptam egy levelet, egy hónap múlva jelenjek meg a baracskai bv intézetben. Milyen körülmények között tartják fogja az elzárás alatt állókat? Volt valaki bent mostanában? Mivel időm van, jó ötletnek tartanám megnézni belülről milyen egy börtön. 3 nap alatt nem történhet szerintem túl nagy dolog, vagy ha mégis kellemetlen helyzetbe kerülök, elvileg bármikor meg lehet szakítani az elzárást a bírság rendezésével.
Elsősorban olyanok véleményét várom akik töltöttek le elzárásos büntetést.
Nem éri meg, fizesd be! Én ugyan öt napot ültem be nem fizetett bírságért, amikor befogadtak, kiderült, hogy egy 10 fős zárkaba kerülök, nem örültem. Tíz perc sem telt el, bekóstóltak, kaptam akkorát, hogy zúgott a fülem, aztán tartotta a stokit a zárkamenő, ütni kellett. Ha nem ütök, azt mondta elvágja a torkom, ha elalszok. Ahogy bírtam ütöttem a stokit, az volt a boxzsák. Így is köcsögfélének neveztek. Kemény öt nap volt. Törvény szabályozza, hogy elzárásost nem tehetnek elítélttel, elzárásos csak elzárasossal lehet, viszont aki volt bent, az tudna mesélni, hogy nem tartják be a bv intézetek a szabályt. Összeraknak mindenkit mindenkivel, mert zsúfoltak az intézetek. Előzetes, jogerősen elítélt, elzárásos simán vannak egy ezárkában, még dohányzó, nemdohányzóval is, a bv tudja, hogy úgysem ellenörzi senki. Egy szabályt betartanak. A nők és a férfiak tényleg külön vannak. Volt egy srác, aszthmás és dohányzóba tették, panaszkodott az őrnek, hogy fullad, nem jól érzi magát. Az volt az őrtöl a válasz, hogy "fulladj meg te kutya".
Ráadásul most a börtönökben nem fűtenek, hidegek a radiátorok, úgyhogy nagyon hidegek a zárkák. Én azt mondom fizesd be a bírságot.
A helyzet koránt sem olyan súlyos mint ahogyan azt a 2-es írta.
Ne feledd hogy ahova kerülsz az fogház fokozat. Nem börtön.
Ezt olvasd el. Épp egy Baracskai eset:
2-es vagyok. Én voltam bent tehát öt napot, én tudom, hogy mi folyik bent. Egy hatalmas nagy 140 kilós gorilla többszörös különös visszaeső pont a nem tudom már pontosan x év szabadságvesztését töltötte, aztán olyat lekevert egy másik elítéltnek, hogy kiterült a folyosón. A szemtanú fegyőrök egy évig jártak bíróságra. Nem érdekli a kedvezmény, meg az sem, ha még plusz éveket bent ül. Élvezi. Egy másik gyilkosság kísérletért 8 évet kapott, mert rágyújtotta a házat valakikre, de nem égtek benne. Azt mondta, hogy a 8 évet simán kibírja.
Ezek a senkiházi cigányok akiknek halmozódik bent a büntetés, nem érdekli őket néhány év plusz. Sőt van, aki kimondottan szeret bentlenni, mert a családját, feleségét, 10 gyerekét akik kint szegények, úgy tartja el a börtönből, hogy amelyik rab bekerúl és jobb anyagi helyzete van, az t zsarolja, hogy kint a családja az ő családjának utaljon, mert ha nem, akkor neki vége. És van, hogy kénytelen és utal.
Aki volt bent, az tudja csak.
"pláne azért nem, mert mindenki félti a kedvezményét."
Már akinek van, te birge.
" Ráadásul a BV parancsnokság bizony szúrópróbaszerűen elelnőrzi az intézeteket."
LOL :)))
" a bírságot nem a rendőrség szabja ki, hanem magánparkolócégek."
Az érdekes lenne, ha HATÓSÁG helyett mindenféle jöttment gecmó kis magáncégek is kiszabhatnának bírságokat. :)))
Mesélj még!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!