Mit jelent az "értesítés bírósági hivatalos irat érkezéséről saját kézbe"?
Korábban kaptam már bíróságtól értesítést, amit a párom átvehetett helyettem:
Végzést valamiről, értesítést egy ügy állásáról stb.
De ezt most nem vehette át helyettem, én pedig dolgozom, és csak hétfőn vehetem át a postán, mert ma jött, és nem voltam otthon. Mivel péntek van, így egész hétvégén idegeskedhetem, hogy mi lehet ez a küldemény, mert fogalmam sincs!
Mi az, amit a férjemnek nem adnak a kezébe, még akkor sem, ha bemutatja az iratait? Mit szokott bíróság ilyen módon küldeni?
Mert végzést és értesítést már kaptunk úgy, hogy a férjem átvehette, ez azonban valami más.
Mi lehet szerintetek? Mert semmilyen leírást nem találok róla neten, és hétfőig nem fog kiderülni.
Lehet ez is végzés? Vagy ez csak bírósági idézés lehet? Mit jelent bíróság esetében a "saját kézbe"?
Első válasz írója:
Nem érted a problémámat. Nem vagyok otthon, és nem tudtam átvenni a bírósági hivatalos iratot. Én pedig pánikbeteg vagyok, és nagyon nem mindegy számomra, hogy mi lesz az, amiről csak hétfőn fog kiderülni, hogy milyen jellegű az irat: csupán egy értesítés valamilyen korábbi ügyről (ami nem ellenem szólt, hanem csak tájékoztatnak róla), vagy egy bírósági idézés tárgyalásra, ami ellenem szól, mert feljelentettek, de én még csak nem is tudok róla??
Ezért idegesítem jelenleg halálra magam, mert nem tudom, mi vár rám, és miért küldték másképp, mint a korábbi olyan végzéseket, amiben csak tájékoztattak egy nem ellenem szóló ügyről?
Tehát a kérdés még egyszer:
Mi az a hivatalos irat, amit bíróság csak "saját kézbe" megjelöléssel küld?
Korábban kaptam már végzést és értesítést, de azokat nem jelölték meg így.
Ez bírósági idézés lehet? Vagy lehet más is?
"saját kézbe"
Ez szerintem csak annyival komolyabb az eddigieknél, hogy a bírósági alkalmazottnak éppen olyan hangulata volt, hogy ezt a kézbesítési fajtát választotta.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!