Ha az ejtőernyősöket szállító repülő zuhanni kezd, és emiatt kell ejtőernyővel menekülni, akkor az előre befizetett tandemugrás díja visszajár?
Bár szinte mindenki nemmel szavazott, szerintem visszajár.
Amikor a repülő zuhanni kezdett, mindenkinek, aki rajta volt segélynyujtási kötelezettsége keletkezett. Tehát akinél kétszemélyes ernyő volt, az köteles volt menteni az utast. Nem a korábbi szerződés keretein belül, hanem egyéb okból. Ezzel a szerződés a továbbiakban nem volt teljesíthető.
A tandem társaság, ugyan felajánlhatja, hogy más időpontban teljesíti az ugrást, de azt hiszem ebben az esetben a fogyasztó joggal hivatkozhat érdekmúlásra.
Az ugrató a mentés költségeit felszámolhatja annak, aki a vészhelyzetet okozta. A repülőt üzemeltető társaságnak vagy helyette a biztosítója is helytállhat.
Szerintem.
És persze ez csak egy álkérdés volt. Nem ülök egy zuhanó repülőn, azon lamentálva, hogy ha nem hagyom hogy ejtőernyővel kimentsenek, akkor az örököseim biztosan visszakapják az ugrás árát. :-)
Bocs mindenkitől, aki úgy érzi, hogy egy hülyeséggel vesztegettem az idejét. :-)
Visszájár a díj teljes mértékben és kártérítés is kérhet aki befizetett az ugrásra.
Nem mindegy hogy egy szolgaltatást azért kapsz mert mented a testi epséged vagy tervezett feltételrendszer szerint veszed igénybe.
Egyszerűen szemleltetve, nem mindegy, hogy egy elromlott fékrendszerű busz elől futsz vagy utanna, hogy megálítsd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!