Körözés mennyi időn belűl évül el?
Egy haveromnak decemberben be kellett volna vonulni a börtönbe 4 évre kifoztásért, de nem vonult be. Senki nem szokta keresni, sőt elfogatóparancs listán sincs fent, nyugodtan éli az életét, jár kel.
Elévülés ilyen esetekben mikor várható?
Btk. 26. § (1) A büntethetőség – a (2)–(3) bekezdésben meghatározottak kivételével, illetve az egyes bűncselekmények elévülésének kizárásáról szóló törvény eltérő rendelkezése hiányában – elévül a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább öt év elteltével.
(2) Az erős felindulásban elkövetett emberölés, a háromévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő szándékos súlyos testi sértés, az emberrablás, az emberkereskedelem, a személyi szabadság megsértése, illetve a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetében – ha a bűncselekmény elkövetésekor a sértett a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, és a bűncselekmény büntethetősége huszonharmadik életévének betöltése előtt elévülne – az elévülési idő meghosszabbodik e személy huszonharmadik életévének betöltéséig, vagy addig az időpontig, amikor a huszonharmadik életévét betöltötte volna.
(3) Nem évül el a XIII. és XIV. Fejezetben meghatározott, és az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények büntethetősége.
Az elévülés az idő múlásával összefüggő jogintézmény. Meghatározott idő elteltével a büntetőjogi igény elenyészik. Az elévülést fő szabály szerint a bűncselekmény büntetési tételének felső határa határozza meg. Az ennek megfelelő idő elteltével a büntethetőség megszűnik, de legalább öt évnek mindenképpen el kell telnie. Amennyiben a megvalósított és szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény büntetési tételének felső határa öt évnél kevesebb, illetve ha az elkövetett bűncselekmény csak elzárással büntethető, az elévülési idő minimum öt év.
Vannak olyan bűncselekmények, melyek nem évülnek el. Ezeket a Btk. 26.§.(3) bekezdése tartalmazza.
Utolsó te hülye. Én vagyok levike.
Tegnap épp egy kommentelő felhozta szóba, hogy ha valaki hasonló kérdést ír ki, egyből le Levikézik.
Ott bukik meg a dolog, hogy nekem kifosztás ügyem nem volt, hanem lopás, csalás, hamisítás és rablás, utóbbit nem követtem el.
Kérdező!
A kifosztás miatti körözés, hogy amiatt nem vonult be 5 év múlva évül el. Azért nem keresi senki mert 4 évet kapott és nem vonult be, lesz@rják. A nagysúlyú rablás, nagyösszegű lopás, kábítószeresügyek, súlyos testisértés, életveszélyt okozó testisértés, halált okozó testisértés, emberölés, bünszervezetes ügyek, ilyeneket keresnek, sz ikyen piti ügyet lesz@rják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!