Pontosan mi történik azzal, aki bemegy a rendőrségre, s közli: - Megöltem egy embert? Úgy értem, hogy attól kezdve ahogy kimondta, percről percre.





Ha ilyet mondasz, akkor két eset van:
1. igazat beszélsz, vagyis feladod magad - ekkor eljárás indul.
2. pszichiátriai kezelésre szorulsz (kényszere hazudozás, skizofrénia, mittudomén)
Ja és a 3. eset, amit már mondtak, ha csak úgy poénból csinálod, az a hatóság megtévesztése, ami szintén bűncselekmény és szintén eljárás indul miatta.





#5
Ha kiderül, hogy hazudott, nem ölt, félrevezette a hatóságot, nem is veszik emberölés miatt őrízetbe, de el sem engedik, hanem hatóság félrevezetésért indítsnak ellene eljárást és amiatt veszik őrízetbe.





Az emberoles olyan targyi sulyu bcs hogy a kihallgatas utan azonnal orizetbe visznek, majd a vallomas alapjan az ugyeszseg jo esellyel elrendeli az elozetes letartoztatast.
Esetleg akkor tekintenek el a letartoztatastol ha az emberoles korulmenyei olyanok. Pl nem is emberoles lenne a vad hanem pl halalt okozo testi sertes vagy valami szandekos emberolesnel enyhebb de halalt okozo bcs.
Ez esetben eltekinthetnek a letartoztatastol, mert annak a celja a szokes elrejtezos megakadalyozasa, tanuk befolyasolasa. De ha beismero vallomast teszel akkor valószínűleg nem fogsz sem 3lszokni, sem a nyomozast akadalyozni. Vedekezhetsz igy szabadlabon, ahogy pl altalaban a halalos kozuti baleset okozasanal szoktak a vadoottak.










Altalaban igen. Eroszakos buncselekmeny.
De ha valaki besetal es bevallja hogy mittomen megutotte a cimborajat aki meglopta es az utestol elesett es beverte a fejet majd meghalt, ezt mind elismeri stb akkor siman elkepzelheto hogy szabadlabon vedekezhet.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!