Mit lehet/érdemes tenni ha tudomásom van róla, hogy nem fizetnek utánam járulékot?
Figyelt kérdés
Adott egy cég, szerződés illetve valóban beis vagyok jelentve ügyfélkapu szerint heti 40 órába, de a járulékos adatoknál tavaly decemberig rendbe volt, viszont január óta úgy tűnik nem fizetnek gyakorlatilag járulékot, hiába vagyok bejelentve.2022. ápr. 5. 18:25
2/4 anonim válasza:
A járukékfizetéshez neked voltaképp semmi közöd, azt majd a NAV számon kéri a cégen elég rendesen később, de ez téged nem érint.
3/4 anonim válasza:
Így van. A járulékfizetéshez semmi közöd. Eddig sem volt. Onnantól kezdve, hogy Tőled azt levonta a fizetésedből, készfizető kezesként felel érte. Ez annyit jelent, hogy Neked ebből hátrányod nem keletkezhet és a levont, de az államnak be nem fizetett közterhet a cégen fogják behajtani.
4/4 anonim válasza:
"járulékos adatoknál tavaly decemberig rendbe volt, viszont január óta úgy tűnik nem fizetnek gyakorlatilag járulékot,"
Egyébként ezt nem tudom, hogy honnan veszed, mert az ügyfélkapudon lekérhető nyilvántartásból az, hogy befizeti-e utánad a cég a járulékot, nem derül ki. Érdekes is lenne, ha ez így lenne. Ugyanis ahhoz a cég adófolyószámlájához kellene hozzáférned...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!