Egy nagyvárosban mi a városi rendészet feladata meg milyen jogaik vannak, mit tehetnek meg?
A felügyelői intézkedések
14. § * A felügyelő felvilágosítást kérhet attól, akiről alaposan feltehető, hogy a felügyelői feladat ellátásához érdemi tájékoztatást tud adni.
15. § * A felügyelő - az 1. § (4) bekezdés i) pontjában meghatározott feladata kivételével - a jogszabályban meghatározott feladatai teljesítése során vagy egyéb jogszerű intézkedés céljából az e törvényben, továbbá az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvényben meghatározott intézkedéseket és kényszerítő eszközöket alkalmazhatja.
16. § *
17. § A felügyelő a szabálysértés elkövetőjét - a cselekmény súlyától függően - jogosult a jogszabályban meghatározott esetekben helyszíni bírsággal sújtani.
17/A. § * A felügyelő a feladatkörébe tartozó, a Kkt.-ban meghatározott közlekedési szabályszegés esetén jogosult a Kkt. 20. § (4a) és a (4b) bekezdésében meghatározott közigazgatási bírságot alkalmazni.
18. § *
19. § * A közterület használatára vonatkozó végleges határozatban, tulajdonosi (kezelői) hozzájárulásban foglaltak megszegése vagy elmulasztása esetén a felügyelő köteles felhívni a kötelezettet az előírások betartására.
20. § * (1) A felügyelő - az üzemben tartó értesítése mellett - elszállítással eltávolíthatja a közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet, ha az a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti.
(2) A felügyelő a helyi közúton közterület-használati engedély nélkül tárolt, hatósági jelzéssel nem rendelkező azon járművön, amely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt, értesítést helyez el, amely tartalmazza a (3) bekezdés szerinti jogkövetkezményre történő figyelmeztetést.
(3) * A (2) bekezdés szerinti értesítés elhelyezésétől számított 10 napot követően a felügyelő az érintett járművet elszállítással eltávolíthatja.
(4) * A felügyelet a jármű elszállításáról az intézkedéssel egyidejűleg értesíti a rendőrséget. A felügyelet az (1) bekezdés alapján elszállított jármű forgalmi rendszámát - tájékoztatás céljából - a felügyeletet működtető önkormányzat polgármesteri hivatalának honlapján közzéteszi. Az önálló költségvetési szervként vagy költségvetési szerv belső szervezeti egységeként létrehozott felügyelet az (1) bekezdés alapján elszállított jármű forgalmi rendszámát a költségvetési szerv saját honlapján is közzéteszi.
(5) Ha a tulajdonos (üzemben tartó) nem állapítható meg, vagy a felszólítás ellenére az elszállított járművet az elszállítástól számított hat hónapon belül nem veszi birtokba, a felügyelet a járművet értékesítheti vagy más módon hasznosíthatja. Ha az elszállított jármű tulajdonosa a jármű értékesítését követő hat hónapon belül jelentkezik, részére az értékesítésből befolyt, a tárolási költséggel csökkentett ellenértéket ki kell fizetni.
(6) Ha a korlátozott várakozási övezetben díjfizetés nélkül várakozó, a kiemelten védett, védett vagy korlátozott várakozási övezetben érvényes engedély nélkül elhelyezett, illetve a közterületen szabálytalanul elhelyezett jármű balesetveszélyt nem jelent, és a forgalmat nem akadályozza, rögzítésére - a jármű elszállításáig vagy további intézkedésig - a felügyelő kerékbilincset alkalmazhat.
(7) A felügyelet a kerékbilincs fel- és leszereléséhez, a jármű elszállításához, továbbá az intézkedéssel érintett jármű tárolásához, őrzéséhez és értékesítéséhez - szerződés alapján - közreműködőt vehet igénybe.
(8) Az elszállítás és a kerékbilincs alkalmazásának költsége a jármű üzemben tartóját terheli. A járműhasználat jogszerű akadályozása folytán keletkezett kárért a felügyelőt, illetve a felügyeletet nem terheli kártalanítási kötelezettség.
(9) A jármű elszállítása során, az abban keletkezett vagyoni kárért a felügyeletet kártalanítási felelősség terheli.
21. § * A felügyelő a helyi közúton jogosult megállítani, illetve feltartóztatni a köztisztasági szabályokat, továbbá a közúti közlekedésről szóló 1/1975. (II. 5.) KpM-BM együttes rendelet 40-41. §-ában, valamint más megállásra, várakozásra vagy táblával jelzett behajtási tilalomra vagy korlátozásra vonatkozó szabályokat megszegő járműveket.
22. § * (1) * A felügyelő a vagyonvédelmi feladatainak ellátása során - a képviselő-testület rendelkezésére - az önkormányzat tulajdonában, használatában lévő vagyont (épületet, építményt, tömegközlekedési eszközt, járművet vagy más dolgot) véd, őriz, illetve közbiztonsági szempontból ellenőriz.
(2) *
23. § (1) * A felügyelő eljárására az ügy jellegétől függően az általános közigazgatási rendtartásról szóló, illetőleg a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) * Az e törvényben szabályozott felügyelői intézkedések miatti jogorvoslatra a közigazgatási hatósági eljárás, illetőleg a szabálysértési eljárás szabályai az irányadók.
(3) * Ha az e törvény szerinti felügyelői intézkedést követően közigazgatási hatósági vagy szabálysértési eljárás nem indul, az intézkedéssel szemben panasznak van helye. A panasz előterjesztésére és elbírálására az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(4) * A 15. § szerinti közterület-felügyelői intézkedések és kényszerítő eszközök jelentésére és kivizsgálásnak rendjére, a panasz benyújtására és elbírálására az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(5)-(6) *
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!