Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Az egyik telefonos cég egy...

Az egyik telefonos cég egy eljárást indított a hátunk mögött, úgy hogy mi nem is tudtunk róla?

Figyelt kérdés
6 éve tartozunk a szolgáltatóhoz, és még anno 2017ben keletkezett 7000ft elmaradásunk amiről ki se értesítettek minket. A felszólítást a lakásba küldték, ami akkor még szerepelt a lakcím kártyánkon(mert pont abban az időpontban adtuk el), mert a miénk volt, de volt egy ideiglenes lakcímünk is ami szintén szerepelt a lakcímkártyánkon és oda küldték anno a csekkeket is, de a felszólításnak se híre, se hamva. Mint kiderült az egyik számunk zárolva is lett, ami egyébként nem lett, mert ugyanúgy használtuk(most a csaj se értette aki utána nézett nekünk, mert ha zárolnak egy számot, nem lehet használni) tehát semmit nem tudtunk róla hogy bármi gebasz lenne a számlánkkal. 3x kötöttünk azóta új szerződést is és senki nem szólt nekünk hogy haló baj van a számlátokkal. Ebből volt is egy probléma a tavalyi szerződéskötéskor, mert 18000 forint letéti díjat kértek amit nem értettünk hogy miért, és mikor rákérdeztünk, hogy minek a letéti díj akkor közölték, hogy hát ez így megy, holott nem így ment.. 6 éve mi nden hónapban fizetjük a számlákat, és nem volt sose elmaradásunk, csak ez. Ilyenkor mi a teendő? Tudunk-e bármit csinálni, hogy ne fizettessenek ki velünk egy olyan valamit, amiről nem is szóltak semmit? Előre is köszi:)

2022. jan. 14. 19:07
 1/7 anonim ***** válasza:
66%
Ki kell fizetni ha jogos ha nem jogos akkor is, ennyi a megoldás, Orbánék megcsinálták ezt is
2022. jan. 14. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Öreg hiba, ha nem veszed át a hivatalos lakcímedre érkező leveleket, ebből nagyobb bajod is származhat. Nem világos, mit jelent az "eljárást indított", de ha az fizetési meghagyás, aminek nem mondtál ellent, akkor a már jogerős, és ki kell fizetni. Amúgy elég röhejes, hogy nem hívtak emiatt egyszer sem, meg nem is küldtem SMS-t, a számodat biztosan tudják...
2022. jan. 14. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Egyszer már jártunk így egy sz@ros parkolási büntetéssel is, hogy 1 nappal később fizettük be és a késedelmi díjból csináltak egy 120 ezer forintnyi bírságot, mert megint arra a címre küldték ami az állandó volt és mivel az állandónk Szegeden van és az ideiglenes Debrecenben így nem nagyon nézegettük a dolgokat. Na hát fasz@ lesz ha megint ránkvernek 7kból valami több százezer forintnyi behajtást. És esetleg fogyasztóvédelemnél nem lehet próbálkozni a szolgáltatóval szemben, már csak akár azért is hogy a 18000 forintot 10.hóban el kellett volna kezdeniük betörleszteni és nem tették?

És egyébként, egyáltalán nem értem, a csekkeket kiküldték az ideiglenesre, de az elmaradást nem bírták kiküldeni.

2022. jan. 14. 19:36
 4/7 A kérdező kommentje:
Illetve az is elég röhejes, hogy ha le van zárolva egy szám, annyira jól csinálják meg, hogy tudd használni és sehogy ne tünjön fel, hogy gebasz van:)
2022. jan. 14. 19:38
 5/7 anonim ***** válasza:
45%
Hiszti!
2022. jan. 15. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Update: mint kiderült a cég olyan dolgot akart behajtani ami nem is létezett, mert felhívtuk a behajtó céget és közölték hogy azt anno kiegyenlítettük így nincs semmi gond, és azt a 18K-t is csak így levonták a letéti díjként a tartozásunk miatt. Legalább számunkra pozitív a befejezés de így inkorrekt volt a cég felénk..
2022. jan. 26. 18:20
 7/7 anonim ***** válasza:
fasza
2022. jan. 26. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!