Munkahelyen irodában dohányzókkal mit lehet kezdeni?





Itt tudsz:
A leszokáshoz segítséget nyújtó, valamint a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartásával kapcsolatos észrevételek fogadására szolgáló telefonszám:
06 80 200 493
Simán tedd névtelenül, mondván hogy félsz a munkáltatód megtorlásától.
Dramatizáld azzal, hogy pl. terhes nő vagy, vagy súlyos betegségből nem rég épültél fel. Rögzítsd a beszélgetést hangrögzítővel.
A céged többmilliós bírságot kap, ezért a vezetőket veszik elő, a vezetők meg a dohányzókat (minimum az, hogy az évben jutalmat nem kapnak).
#11





Kérdező, én pont ugyanebben a helyzetben voltam évekkel ezelőtt. Sok lehetséges utat bejártam, arra jutottam hogy mindenképp vagy felmondok vagy kirúgnak, ha feljelentem őket. A legtöbb cégvezetőnek van ismerőse a különböző hatóságoknál, ez Magyarország, azt azért ne felejtsük el.
Nálam az vezetett megoldásra hogy visszaadtam nekik amit kaptam. Bevittem füstölőket, meg egy mini kemping faszenes grillsütőt. Délben grilleztem, egyébként meg egész nap füstölőztem meg indiai zenét raktam be.
Odajött a kisfönők, a nagyfönők titkárnője, a HR-es, majd a nagyfönők. Mindenkivel közöltem hogy nem hagyom abba, és ha emiatt kirúgnak munkaügyi perre megyek ahol bemutatom a bizonyítékokat (többszáz fotó, volt alkalamzottak nyilatkozatai) hogy munkahelyen dohányoznak.
Végül felmondtak nekem, de egy jó nagy "kártérítéssel". Kaptam egy egyszeri bónuszt ami nagyjából 2,5 havi fizetésnek felelt meg, plusz 3 hónapig nem kellett bejárnom és kaptam a fizumat.
Úgyhogy összességében jól jöttem ki. Annyi a lényeg h merj kiállni magadért, és tegyél is a dolgokért. A legfontosabb amit tarts észben, hogy neked nincs vesztenivalód!
Vagy menj perre jogi keretek között, de a feljelentgetés (ebben az országban) nem biztos hogy elég.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!