Ha egy haszonélvezeti joggal terhelt lakóingatlan eladásra került,ebben a helyzetben a haszonélvezőt kinek a költségén kell eltemettetni?
Figyelt kérdés
Az ügy kicsit kacifántos. Apám a vállalkozó lányára irattata a házát, a két fiát ezzel kitagadta az örökségből. Csak hogy az idő egyre keserűbb életet teremtett, az öröklő húgomra,apám egyre betegebb lett, Húgom eladta az örökölt házat, és vásárolt egy másik két kisebb családi házat, egyiket az Ő részére, másikat az apja részére, de ez a másik családi ház is a a húgom nevére került. Most szereztünk arról tudomást hogy apánkat a húgom beadta öregek otthonába, majd nem sokkal utána elhunyt apánk. Most a temetési költséget a húgom három egyenlő arányba szeretné elosztani. Kérdezem megteheti e a húgom ezt? Mit mond erre az esetre a törvény? Apánk fiú gyermekei nem is tudtunk arról hogy apánk lemondott volna a holtig tartó haszonélvezetéről, de arról is csak most szereztünk tudomást hogy a húgom eladta az örökölt családi házat, hogy a helyett két kisebb családi házat vett ami mind a két ház a sajátjára került az adásvételi szerződésben. Apánk haláláról is csak most szereztünk tudomást a halála után három hónap elteltével, mivel a húgom nem értesített bennünket a haláleset tényéről.Most a hugicánk követelődzik, és perrel fenyegetett meg. Mit lehet ilyenkor csinálni?2021. dec. 26. 07:57
11/14 A kérdező kommentje:
Apánk írásban adta meg nekünk, hogy a lánya elveszi rendszeresen a jó nyugdíját is, goromba hozzá a veje, és meg is verték rendszeresen, ez írásban van amit három tanú jelenlétében írt apánk. Egyébként apánk végrendelkezésében amit a hagyatékin tudtunk meg, mindent a húgomra íratott, a temetkezési költségek fedezésére, 1 millió kettőszáz ezer forint értékben. Mi úgy tudjuk apám nyugdíja Öt illették volna meg, nem a húgomat.Ilyen nyilatkozatot apám nem adott a húgomnak.
2021. dec. 26. 16:21
12/14 anonim válasza:
Hagyjuk már ezt a kamuzást! Ha ezek igazak lennének, akkor miért nem tettél feljelentést?!
13/14 anonim válasza:
Na itt valami nem kerek, milyen hagyatéki volt, ha már életében a húgodra volt íratva minden. Ha apátok leírt olyat, hogy verik őt, miért nm léptetek? Írtad, hogy otthonban volt, a nyugdíját az simán elvitte.
14/14 anonim válasza:
Nem mellesleg, a hagyatékin határozatot kellett volna kapjanak, hogy kinek mi jár és mit kell fizetni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!