Mit jelent az és miért jó, ha valaki felfüggesztett börtönbüntetést kap? Később ugyanúgy be kell vonulnia, vagy talán van esélye jóvátenni?
A bűncselekmények és elkövetőik nem egyformák. A büntetésnek az a lényege, hogy egyrészt a károsultnak legyen valamiféle elégtétele, hogy a társadalom fellépett az érdekében és megbüntette a bűn elkövetőjét - másrészt hogy VISSZATARTSA a többi embert ettől a bűncselekménytől, azt az elkövetőt meg az ismételt bűnelkövetéstől.
Egy fél éves börtönbüntetés ítéletben elég súlyos dolog. Azonban ha az elkövetőnek elegendő az büntetésként, hogy ezzel fenyegetve van, akkor nem feltétlenül kell hogy le is ülje, akkor is elérte a célját. A büntetést megkapta, tehát tudja hogy amit tett annak mi a következménye. A felfüggesztett ítélet arra ad lehetőséget, hogy börtönbevonulás nélkül is bűnhődhessen.
Olyan embereknél alkalmazzák, ahol első bűnelkövetésről van szó és nagyobb az esélye annak, hoyg a felfüggesztett büntetést követően jobban fog élni és nem fog többet bűncselekményt elkövetni, ellenben ha börtönbe kerül, akkor az életében olyan törés keletkezik, ami erre az útra sodorja nagy valószínűséggel, hogy újabb bűncselekményt követ majd el. A börtönökben egymást is sokszor negatívan befolyásolják.
Ott van pl. Berki esete. Egy ismert sportoló, médiaszereplő. Ha börtönbe kerül akkor bent csak rosszabbul alakulhat a viszonylása a bűncselekményekhez és egy bűntetőfékezés, amiből szerencsére nem lett baj, az nem feltétlen kell hogy ezt okozza. A bűntetését megkapta és ha a megadott időn belül a legkisebb szabálysértést is elköveti, akkor börtönbe kell mennie - vagyis figyelni fog arra, hogy ne kövessen el semmit. Előtte 30 évig ezt sikeresen csinálta.
Egy visszaeső betörőnél vagy olyannál aki személyi sérülést okozott a közlekedésben a saját felelőtlenségének köszönhetően, ott viszont már nincs helye a felfüggesztett büntetésnek, vagy mert amúgy is rendszeresen bűncselekményt követ el vagy mert olyan súlyú a tette. Egy uzsorakölcsönből élőt be kell zárni ahhoz, hogy meg legyen büntetve, hiszen ha simán hazamehet akkor másnap már folytatja amit addig csinált. Ahogy Stohl Andrást is letöltendő börtönre ítélték, mert személyi sérülést okozott, súlyosat, hiába nem volt előtte semmilyen ügye vagy volt ismert színész.
A felfüggesztett büntetés könnyebbség a társadalomnak. Nem kell a börtönben fizetni az őrzését, ellátását, nem kell utána mindenféle programokat fizetni meg támogatásokat adni neki hogy vissza tudjon illeszkedni a társadalomba, és nagyobb az esélye annak hogy utána nem fog újabbat elkövetni, mint ha egyből leültetik akár csak pár hónapra.
Elvileg arra jó, hogy elgondolkozzon azon, hogy megtesz-e hasonló-, vagy más dolgot legközelebb, vagy úm. megjavul.
Mo.-n nagy hagyománya van ennek, egy csomó embernek szerintem ilyenje van. A társadalom ezért is olyan, amilyen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!