Ilyen esetben mit lehet csinálni?
Adott 2 egymás mellett lévő birtok falun. Az egyiken lakom én, a másik jelenleg lakatlan. A szomszéd telek tulajdonosa fenyeget, hogy a határok nincsenek tisztában. Nagyapám gyámja a rendszerváltás előtt még nagyapám nagykorúvá válása előtt eladott egy részt a területből. Ez ugye nem volt törvényes, mivel erre nem volt felhatalmazása. Most ha a két területet egybe vesszük, nagyjábül fele-fele arányban vannak elosztva. Nagyapám felnőtt korában nem foglalkozott ezzel, de Ő állította, hogy a határ 5-6 méterrel bennebb van a mostani kerítés helyétől, a szomszéd meg állítja, hogy ugyanennyivel kevesebb van neki. Nagyapám elhuny, nem volt foglalkozva ezzel, én sem akartam hogy ebből konfliktus legyen, nekem nincs szükségem arra a néhány árra, ezért hagytam úgy ahogy van. Viszont most, hogy a szomszéd már ennnyire fenyegetőzik meg zaklat emiatt, szeretnék pereskedni és a területet visszaszerezni amit nagyapám gyámja illegálisan eladott. Édesapám szerint, neki meg van minden dokumentuma, hogy hol vannak a pontos határok, és annak fényében látszik, hogy nekünk van igazunk.
A probléma viszont az, hogy jelenleg építkezem, és abba öltem minden pénzem, éppen 6 havi tartalékom van jelenleg, tehát nincs pénzem ügyvédre és finanszírozni az eljárást.
Hogy zajlik egy ilyen tárgyalás, ugye ha nyerek, akkor a szomszéd fizet minden költséget, de amíg a tárgyalás tart, addig nekem kell fizetni ügyvédet, bírót, stb?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!