Szerintetek a külföldre utazás lehetőségét ahhoz fogják kötni, hogy be vagy-e oltva?
Nyárig úgysem lesz beoltva Európa lakosságának fiatal, egészséges része. Ellenben az idős, beteg emberek, vagyis akiket ez a vírus kizárólag veszélyeztet, ők már várhatóan be lesznek. Teljesen ésszerűtlen lenne ezek után oltáshoz kötni a beutazást, hiszen éppen az előbbi csoport utaznak elsősorban, viszont utóbbi csoportot már szinte nem is veszélyeztetné a vírus.
Mivel az összes országnak fontos a turizmus, előre borítékolható, hogy nyárra már semmilyen korlátozás nem lesz, még oltástól függetlenül sem. Ráadásul az is látható, hogy a hullámokat nem igazán lehet megfékezni, legalábbis most is indult egy harmadik, miközben pl. nálunk hónapok óta semmilyen korlátozás változás nincs. Az eddig sem volt logikus, hogy EU tagországok egymást azzal szopatták, hogy x negatív teszt vagy y nap karantén beutazáskor, ilyenkor csak a hülyét játsszák, hiszen nincs olyan ország, ahol nem terjedt el a vírus, így nem világos, mitől akarják védeni magukat.
Persze eddig is elsősorban a média pánikkeltése és az állampolgárok hisztije vezérelte az intézkedéseket, szóval nem feltétlenül számíthatunk logikus döntésekre. De az emberek is kevésbé pánikolnak tavasszal, a tavalyi karantén eufória nem fog már megismétlődni, úgyhogy bízzunk a dologban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!