Elméleti kérdés: Ha a gyerekem a szobám közepére akar WC-zni, akkor engednem kell neki?

Kérdező (#49) tudod a baj ott kezdődik, hogy a politikai felelősség meg a szülői felelősség jól hangzó frázisok, csak egy baj van velük, az, hogy számonkérhetetlenek az érintettek által. Volt nekem is (mint sokaknak) egy ilyen beszélgetésem az anyámmal kb 50 éves koromban, és hiába soroltam neki, hogy mi kárt tett nekem, és mit vesztettem általa, folyamatosan csak azt makogta, hogy ő csak jót akart, és most már mit tudna tenni? (tök szánalmas volt, mint ha csak a Nürnbergi per felvltelét néztem volna, a "nem vagyok bűnös, parancsra tettem" ismételgetést)- és tényleg nem tudott volna semmit se tenni... szóval ilyen szülő mellett a gyereke csak definitív vesztes lehet. Márpedig ugye az embernek nem az a célja, hogy egy konfliktusban vesztessé váljon, pláne, hogy ha erős igazságérzete van.

Volt japánban egy ügy egy olyan tíz évvel ezelőtt sacckb (lehet, hogy 15, a franc sem emlékszik rá, nem lényeges.) Adva volt egy egyetemista fiú, akiben elpattant valami, és agyonverte egy golfütővel mindkét büdös maximalista szülőjét... pedig ők is "csak jót akartak" persze, minél nagyobb karriert a fiuknak, csak azt nem vették észre, hogy ezzel valójában tönkreteszik őt... na, ebből országos felhördülés lett, amiből társdalmi párbeszéd alakult ki, és elvezetett oda, hogy ma a japán szülők cc. 1%-a retteg a gyerekétől. Persze a srác sorsán nem segített a dolog (gondolom, pszichiátriára került egy hosszabb időre), viszont így is elmondható, hogy rohadt jól tette, mert másik 100 vagy 1000 vgy akár több ember életét megmentette azzal, hogy bekussoltatta és lapítani küldte az ilyen maximalista "csak jót akaró" mérgező szülőket.

Ebből láthatod, hogy nincs relatívabb dolog az erkölcsnél... egy olyan egyszerű dolog esetében se, hogy "A" megöli "B"-t. amiét néha életfogyt jár, néha orvos (mint láthatod a a példában) néha meg érdemkereszt...

Na, a jog ennél egy kicsit egzaktabb. Persze az sem az, de az erkölcs nevű relativitás-halmaznál "azabb".

Látom, páran igen nehezen értik meg a helyzetet, nem esik le számukra a papírtantusz. Vegyük a Kérdező #49-esbn írt példáját: "hogy 14 évesen jogában áll 60 évessel teherbe ejtenie magát a lányomnak, csak mert a "törvény azt mondta"!" - tegyük fel, hogy nekövetkezik ez az eset, és a lány természetesen nem akarja megtartani a terhességet. És akkor jön a "csak jót akaró" vallássérült szülő, hogy "a lánya lelki üdve érdekében nem hajlandó aláírni a műtéti beleegyezést" Na, ez szerencsére már ma magyarországon is explicite szabályozott, a fiatalkorú bebattyog a gyámhatóságra, ott előbb megpróbálják meggyőzni a szülőt, hogy vegyen vissza, azt, ha nem megy aláírják ők. Szóval ez tiszta ügy, a szülő ha fejre áll se tud keresztbe tenni a gyerekének. (meg van még egypár hasonló, már ma is jól szabályozott kérdés)

Aztán vannak a szabályozatlan kérdések, pl. hogy a szülő mennyire szólhat bele a gyereke párkapcsolatába-szexuális életébe, persze mindig "csak jót akarva". Mivel erre még nincs jogi út a felek kénytelenek saját maguk kezelni az érdekellentétet. Pl: [link]

"izé, TE nem tudod megérteni, hogy adott esetben a SZERINTED normális élet és a SZERINTE normális élet alapvetően különbözhet, feltehetőleg, mert te nem így nőttél fel, te azonosultál a szüleid értékrendjével"

Itt azért van egy elég komoly eltérés. Rengeteg esetben a gyereknek csak egy elképzelése van valamiről, amiben a szülőnek ugyanakkor már tapasztalata. Szóval a két dolog nagyon nem ekvivalens.