Az erőszakos integráció szegregációhoz vezet? Mi lehet a megoldás?
Például sok amerikai városban megfigyelhető volt, hogy miután a bíróságok elrendelték a szegregáció felszámolását az oktatásban és előírták az állami iskolák, osztályok faji kvóta szerinti feltöltését (iskolabuszokkal a fehér gyerekeket fekete környékekre, a fekete gyerekeket fehér városrészek iskoláiba vitték), ennek hatásaként a fehérek elkezdtek elköltözni a városból környező településekre és teret nyertek az alapítványi, egyházi iskolák, viszont az állami iskolák látogatása megcsappant. Kimutatások szerint az amerikai iskolarendszer, oktatás manapság szegregáltabb, mint 30 éve.
Nálunk a gyöngyöspatai eset kapcsán merült fel legutóbb hasonló. A bíróság elrendelte, hogy a problémásabb gyerekeket is integrált osztályba kell tenni, törekedni kell a társadalmi háttér, szocializáció, származás alapján minél inkább sokszínűbb osztályok kialakítására. Ennek eredményeként a fehérek elmenekülnek Gyöngyöspatáról, ma már szinte csak romák járnak a helyi iskolába és az iskola valójában szegregáltabbá vált, mint korábban.
"Ilyen a rasszizmus"
Ez nem csak rasszfüggő.
Amerikában megfigyelhető, hogy a fekete középosztály is gyakran elmenekül és prosperálóbb, agglomerációs, kertvárosias fehér többségű településekre költözik.
Gyöngyöspatán is voltak olyan igyekvő, integráltabb roma családok, akik a jobb osztályokba járatták a gyermeküket és a bírósági kényszerintegráció elrendelése után inkább a magyarokhoz hasonlóan átiratták a gyereket másik iskolába, vállalva akár az ingáztatás plusz terheit, költségeit is.
"Kimutatások szerint az amerikai iskolarendszer, oktatás manapság szegregáltabb, mint 30 éve."
Kíváncsi lennék egy ilyen kimutatásra kérdező!
Nagyon nem mindegy hogy mi a kiinduló pont és ahhoz képest hol vannak most. Mert az 1955-ig teljes szegregáció volt, a "színesek" nem mehettek be ugyanazon az ajtón, nem járhattak ugyanabba az iskolába, stb. Márpedig az még csak 65 éve volt.
Ha azt veszed, hogy 65 évvel ezelőtt 0 volt a keveredés az iskolákban, akkor ahhoz képest ma már hatalmas az előrelépés, hiszen eszébe sem juthat egy állami intézménynek, hogy a fehérek bármiféle külön jogot kapjanak. Kifejezetten pozitív diszkriminációval törekedtek arra sok intézményben, hogy a kisebbségek aránya a középiskolákban, egyetemeken is hasonló legyen, mint a népességben. Egyes egyetemeken akár 20 többlet ponttal is járhatott (a megszerezhető 150-ből) a felvételi eljárásban ha valamelyik kisebbség tagja volt a jelentkező, kiszorítva ezzel sok képzettebb, nagyobb tudású fiatalt - aki nem volt fekete vagy más kisebbség tagja.
Bármennyire is igyekeztek, a pozitív diszkrimináció sem hozott hatalmas áttörést - pontosan úgy, ahogy nálunk sem a romák esetében. Ahhoz ugyanis hogy egy kisebbség felemelkedjen és magasabb képzettségre tegyen szert, annak a kisebbségnek kell megdolgoznia. Ahogyan pl. az ázsiaiak esetében látható vagy az indiaiaknál.
Ha ezt érted erőszakos integráción - akkor értelek. De valójában, mivel egyre többen jutnak lehetőséghez, felnőve egyre több a képzettebb, gazdagabb, elismertebb fekete az amcsiknál. Tehát abban igazad van, hogy az akkor erőltetetten beemelt diákságból ma már kevesebb van - mivel egyre kevesebben használnak ilyen konkrét pozitív diszkriminációt, viszont azon feketék családja, gyerekei már pontosan olyan eséllyel indulnak, mint a fehérek, akik korábban akár ilyen erőltetett módon is de képzettebbek lehettek.
Egyszerűbben: ha adsz a romáknak +20 pontot az egyetemi felvételin csak amiatt hogy roma, akkor a korábbi nagyon kevés roma egyetemistához képest sokkal több lesz hirtelen. Azonban kiderül hamar, hogy ez egyrészt igazságtalan, hiszen nem a tudás alapján kerülnek be az egyetemre, másrészt nem is fogják ott mind meg is állni a helyüket - pont mert nem a tudásuk juttatta be őket. Ezért ez a pozitív diszkrimináció elhal - viszont mivel azért lettek közülük diplomások is, az ő életük már megváltozik és a gyerekeiknek már nem kell pozitív diszkrimináció. A képzettségükkel meg éppen úgy fognak tudni élni, mint bárki más. vagyis kevesebb lesz ugyan ahhoz a pozitív diszkriminációhoz képest az arányuk az egyetemen - de mégis fokozatosan egyre többen lesznek akik elvégezték az egytemet.
A csava itt az - ahogy az amerikai feketéknél is - hogy eközben drasztikus módon nő a létszámuk és emiatt lesznek olyan "szegregált" iskolák, amikben csak feketék - nálunk romák - járnak. Mert egyszerűen míg egy településen 3 "nem roma" gyerek születik, addig 47 cigány. Értelem szerűen 6 évesen amikor iskolába mennek, a helyi első osztályban csak cigányok lesznek - mert azt a 3-t valószínűleg átviszik máshová, hogy ne legyenek egyedül nem romák az osztályukban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!