George W. Bush, Tony Blair követett el bűncselekményt Irak megtámadásával, megszállásával vagy például Putyin Ukrajna egyes területeinek, a Krím megszállásának elrendelésével?
Nemzetközi jogi szempontból, az ENSZ alapokmányának megfelelően ugye ezek tiltott, jogtalan fegyveres erő alkalmazásának, agressziónak számítanak, de nem szoktak arról beszélni, hogy akkor a politikai vezetők is bűnösnek számítanak-e.
Rákeresve azt találtam, hogy a nürnbergi perekben merült fel ilyen, hogy béke elleni bűncselekmény - ez nem tudom mennyire része manapság a nemzetközi jognak:
„(a) Béke elleni bűncselekmények: a nemzetközi szerződéseket, egyezményeket, vagy garanciákat sértő agresszív háború tervezése, előkészítése, kezdeményezése, vagy folytatása, illetve az olyan közös tervben vagy összeesküvésben való részvétel, amely az előzőek megvalósítására jött létre"
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Alapvetően igen.
Azonban az egyes konkrét esetekben vannak egyéb körülmények is.
Bush propagandagépezete sikeresen démonizálta Irakot és elérte, hogy a korábbi szövetségesük az első számú közellenséggé váljon, aki nemzetközi szinten is veszélyt jelent. Így lett az agreszióból humanitárius cselekedet, ami teljesen rendben van és elfogadható.
Putyin pedig a Krím nem teljesen rendezett jogállására hivatkozott, miszerintaz mindig is Oroszország része volt, csak Hruscsov csatolta az egyszerűség kedvéért Ukrajnához, aminek a Szovjetunió fennállásakor nem volt jelentősége, de azóta viszont változott a helyzet. És a lakosság jelentős része orosz, neki pedig rájuk is tekintettel kell lennie..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha az USA nak sikerül átcsábítani Ukrajnát, akkor a Krímen ( Fekete tengeren ) keresztül odaküldhetik akár az összes szuper anyahajójukat is. Ez volt az USA célja az Ukrán "forradalommal". Mert nekik nem kell a sok nyomorgó, lenézett stb ukrán, nekik az oroszok közelsége kell. Nézz a térképre...
Mi ugyanerre kellettünk nekik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!