Ma megtudhattátok a híradóból, hogy nem is rendőrök voltak .)
2018. jún. 20. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
12/19 anonim válasza:
Ja, hogy erről a konkrét esetről kiderült hogy nem zsernyákok voltak, most majd a vízcsapból is ez fog folyni. Arról meg elterelik a figyelmet, hogy az autópályákon civil rendőrautók szinte tolják az előzésben lévő sofőröket, aztán amikor meg begyorsítanak 140-150-re hogy előreengedjék a "sietőt" akkor meg kirakják a kék villogót. Engem is utolért szerintem egy ilyen majom előzés közben, benne volt a seggemben, én meg szépen ahogy illik 135-el befejeztem a kamionsor előzését. Onnan gondolom hogy zsernyákok voltak, mert szép tiszta extrák nélküli "makulátlan" középkategóriás garázs autó, benn két jólfésült rövid hajú fószer akikről sütött hogy zsaruk, amikor elmentek mellettem, úgy nézték az autómat hogy majd kiestek. Az egyik haverom nem volt ilyen szerencsés, ő még versenyzett is velük vagy 20 km keresztül az M1-en, tolta neki 180-190-el. Amikor megállították még mondta is nekik, nem bírta a kakaót a kincstári vas? Díjazták a humorát, 30-ból megúszta.
2018. jún. 20. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
13/19 anonim válasza:
Annyit hozzá tennék hogy rendőr vagyok de én is még csak akkor láttam traffit amikor vezettem és elmentem mellette. De ugye te mint átlag állampolgár azt hiszed hogy minden rendőr egész nap a traffi mögött ül, és alig várja hogy végre 50es táblánál 68 km/h-nál többel menj. Igen 69-től megy a csekk, ha neked ez a tűréshatár nem elég akkor csak sajnálni tudlak. Sosem lesz olyan hogy mindenkinek jó, neked az a baj hogy mérik az autósok sebességét és kellő esetben ez szankcionálva is van. Ha nem lenne sehol traffi akkor pedig az lenne a baj, mert túl gyorsan mennek az autók. Az meg hogy letolja a civil rendőr az autósokat, ugyan már mindenki tudja milyen a média. Amit lehet felfújnak, mert ez kell az embereknek.
2018. jún. 21. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
14/19 anonim válasza:
#6-ra :
A közlekedési bírságok összege a kincstárba folyik be, így az "őrsnek" nincs külön bevétele. A kapitányságnak és az őrsnek is annyi pénze van, amennyit kérelemre a megyei kapitányság részükre a kincstárból folyósít.
Ami meg a kamionos "hisztijét" illeti, számtalan alkalommal előfordul, hogy a szerelvényt annyira megpakolták, hogy szinte túlsúlyos, és amivel akár enyhe de hosszabban tartó emelkedőn se bírnak 70 km/h sebességnél többel haladni.
Ha ezen a szakaszon részükre tiltott az előzés, akkor bizony egymás után libasorban lesznek kénytelenek hajtani.
Érdekes módon ez senkinek nem okoz gondot az osztrákoknál és a németeknél, csak a magyaroknál állnak neki előzgetni.
2018. jún. 21. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
15/19 anonim válasza:
Mert megéri. Nálunk pl úgy van, hogy aki teljesíti a büntetési kvótát, az fél órával hamarabb hazamehet a szolgálatból. Gondolom máshol is hasonló rendszer van.
2018. jún. 22. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
16/19 A kérdező kommentje:
wehehehe
2018. jún. 22. 15:07
17/19 anonim válasza:
15-ös olyan jó hogy semmit nem tudsz az egészről de azért ilyen hülyeségeket beszélsz. Mégis hogy lenne már így?
2018. jún. 23. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
18/19 anonim válasza:
#17 nyilván rendőrként semmit nem tudok az egészről :D No comment.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!