Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Na most mit tegyek? Együttműkö...

Na most mit tegyek? Együttműködik a bűnözőkkel a rendőr! SOS!

Figyelt kérdés

Tettünk egy feljelentést lopás miatt a rendőrségen.

Az ügyeletes tiszt, aki felvette a feljelentést, már közölte, hogy másnap házkutatást rendeznek a gyanúsítottaknál.


Megkapta az ügyet egy előadó, aki nem hogy házkutatást nem tett, de:

Felhívta telefonon az elkövetőt aki az orrom előtt hamis névvel igazolta magát és letagadta a bűncselekményt.


Később újra felhívta a nyomozó, majd bevallotta a bűncselekményt az elkövető és azt is, hogy a vagyontárgyaim nálam vannak, de itt közbe jött egy harmadik személy, miszerint én annak a harmadik személynek tartoztam, ezért jogosan vannak náluk a vagyontárgyak.

Persze erről se papír se semmi.


Ennek ellenére a rendőr felszólította, hogy másnapra hozza be a tárgyakat a kapitányságra mert nem akar házkutatást rendezni.


Másnap felhívtam, de közölte, hogy nem vitték be. Két nap múlva közölte, hogy most nem volt rá ideje, de meglesznek.


Ma közölte, hogy a vagyontárgyak azoknál vannak akiknek állítólag tartozom (ez nem igaz) és hogy nem hajlandó tenni semmit lezárja az ügyet.


Amit eddig tettem:

Felhívtam a felettesét és közöltem vele, hogy a rendőr együttműködik a gyanúsítottakkal és alaptalan információknak ad hitelt, és ha ez tovább megy, kénytelen leszek panaszt tenni vagy feljelenteni, mert ez egyszerűen vérlázító!


Hol tehetek panaszt ellene, hogy legyen nyoma, és eredménye? Mit csináljak?


2014. aug. 12. 21:35
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
54%

"Később újra felhívta a nyomozó, majd bevallotta a bűncselekményt az elkövető és azt is, hogy a vagyontárgyaim nálam vannak, de itt közbe jött egy harmadik személy, miszerint én annak a harmadik személynek tartoztam, ezért jogosan vannak náluk a vagyontárgyak.

Persze erről se papír se semmi. "


Nem is kell legyen. A bíróság elfogadja és jogosan tart vissza bárki bármit ha jogosnak véli a követelését. Szerintem a te ügyedben nem adnak vissza valamit tartozásra hivatkozva.


Ez viszont nem lopás.


A te ügyedben úgy került ahhoz a valakihez a vagyontárgyad, hogy azt nem lopta el tőled.

2014. aug. 12. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 A kérdező kommentje:

sajnos az utolsóval kell egyet értsek, elvi igaza az utolsó előttinek van mégis tehetetlen vagyok.

De ez akkor is abszurd.


Az előadóval beszéltem az üggyel kapcsolatban, a felettesével csak ma beszéltem. Lehet, hogy személyesen sem ártana...


Ők is arra céloznak, hogy jogos a tartozás és ezért nem kívánnak lépni az ügyben, de nincs róla papír, ezt, hogy tartozás volt, ők is kitalálhatták. (az elkövetők)


Olyan mint valami a rendőrség által kijátszott sakk matt, hogy ne kelljen semmit se tenniük.

2014. aug. 12. 23:10
 13/20 A kérdező kommentje:
akkor helyesbítek, utolsó előttivel és utolsó előtti előttivel, mert közben írtak.
2014. aug. 12. 23:11
 14/20 A kérdező kommentje:

Ezzel jött az előadó is, felelős őrzés

De egyrészt, 1 évig nem voltak hajlandóak kiadni az információt, hogy hol vannak a vagyontárgyak.

2: nem írtam alá erről az őrzésről semmit, arra mentem haza, hogy a tárgyaim nincsenek ott.

2014. aug. 12. 23:12
 15/20 A kérdező kommentje:

természetesen egyet lehet érteni a bűnözővel, még a gyilkosokat is meg lehet védeni ilyen-olyan dolgokkal, hogy biztos véletlen volt, meg persze meg is lehet őket vádolni.


Kérdés, hogy mitől függ, mi történik, a rendőr lelkiismeretén? Ez nem normális.

Mert tőlem jogtalanul bitoroltak el értékeket. A tartozás pedig vélt, nem valós. De legközelebb lopni fogok az áruházból és ha előállít a rendőr, közölni fogom vele, hogy az áruház tartozott nekem. Mert gondolom akkor nem lesz semmi bajom az ügyből, ugye?

2014. aug. 12. 23:13
 16/20 A kérdező kommentje:

Sőt, ha még pénzt is követelek majd az áruháztól az nem zsarolás lesz, hanem jogos kártérítés és bírósági ügy, mi?


Na ne szórakozzunk.

Ez lopás, és bármit is mondanak az elkövetők, a rendőrségnek kötelessége lenne az értékeimet visszatéríteni, főleg úgy, hogy lóbálom a számlát az orruk előtt a tárgyakról.

2014. aug. 12. 23:15
 17/20 anonim ***** válasza:
Van egy NVSZ nevű szervezet, ami a rendőrség belső ellenőrzéséért felelős. Én náluk próbálkoznék.
2014. aug. 13. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:

Kérdező a 8. ill. 11. válaszoló már leírta neked, ő a többivel ellentétben látszik, hogy ért az eljárásokhoz.

Írom neked én is, hátha megérted, hogy azért zárja le a rendőr, mert nem illetékessége. A tartozás, nem tartozás eldöntése nem büntető eljárás, hanem polgári peres, amit a bíróságon kell megindítanod, de szerintem ezt a rendőr is elmondta. Ha ebben eljárna, akkor ugyan úgy hivatali visszaélést követ el. Ha már az osztályvezető sem utasította házkutatásra, ott nem biztos a rendőrséggel van gond, hanem a te felfogásoddal.

Független rendészeti panasztestületnél lehet panaszt tenni, de téged inkább kiröhögnének szerintem, minthogy felvegyék a panaszod.

2014. aug. 14. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
49%

"Kérdés, hogy mitől függ, mi történik, a rendőr lelkiismeretén? Ez nem normális.

Mert tőlem jogtalanul bitoroltak el értékeket. A tartozás pedig vélt, nem valós. De legközelebb lopni fogok az áruházból és ha előállít a rendőr, közölni fogom vele, hogy az áruház tartozott nekem. Mert gondolom akkor nem lesz semmi bajom az ügyből, ugye?"


Erre a szánalmas belemagyarázásra reagálva:

Ez egy megtörtént eset. A haveromnak ellopták a kerékpárját, én megtaláltam az elkövetőt, de a kerékpár 1/10 része lett csak meg. Az elkövető megkapta a büntetését 16 nap közmunka. Ezt követően a haverom elment a bíróságra, és polgári eljárást indított a 28eFt-ban a szakértő által megállapított 9/10 rész kerékpár árára az elkövetővel szemben. A büntetés és a polgári jog érvényesítés 2 külön dolog, hiába következik az egyik a másikból.


Írok egy másik példát, ez kitaláció:

Ha az én összeveszek a feleségemmel, ezért ő eladja az autóm 300eFt-ért, ami 1 milliót ér, vagy odaadja a telefonom egy cigánynak, aki az utcán sétál, az nem lopás. Nem büntető, hanem polgári eljárás. Ebben az esetben sem a cigány lesz a hunyó, hanem a feleség, aki birka mód odaadta a telefonom. Indítok egy polgári eljárást, és majd a bíró kihámozza, hogy kinek van igaza.


Valahogy csak megérted, bár a kommentjeidből látom, hogy a rendőri ellenszenved nem egyszerű kiölni, de ez csak a tudatlanságodból fakad, mint mindenki másnak.

2014. aug. 14. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
Na az NVSZ ehhez semmit nem is értene és nem is tenne. Az a korrupcióra van kitalálva és bizonyos ellenőrzésekre, de az ügyész hatáskörébe tartozó nyomozási felügyeletet nem gyakorolja és nem is gyakorolhatja.
2014. aug. 17. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!