Ezért feljelenthetik a haverom?
majd azt mondja, hogy pénzt kértél és az már zsarolás. meg fog állni, mert ott a híváslista
nálam olyan volt, azért ítéltek el, mert a győri rendőr KMB-s azt állította a bíróságon, hogy telefonon bevallottam neki, hogy kamuztam a bejelentésemmel, mert utánna visszahívott. mindezt az eset után 4 hónapra JUTOTT AZ ESZÉBE ÉS ELŐTTE NEM IS EMLÍTETTE, EGÉSZEN MÁST MONDOTT a folyamatos kihallgatásán. sőt az eset után irt jelentésében se említette, sőt a tárgyaláson se mondta el, azt mondta nem emlékszik. Erre felolvasták a vallomását, amire igent mondott, hogy így volt. hogy felhívott és azt mondtam, hogy: "remélem rájöttetek, hogy csak átbactalak titeket és hogy úgyse kaptok el, mert ez egy feltöltős telefon"
nem is feltöltős, hanem 10 éve a nevemen fut
az a bíróribac ítélt el, aki 2,4 év fegyházat adott annak a cigánynak, aki az árvíz alakalmából elhozta egy tűzoltó kabátját, amit elhagyott a gáton, majd felvette és italt rendelt a kocsmában, hogy ő is átvízvédő
ez nem is jogállam, hanem jobbágyvilág, ez feudalizmus, ezek meg hajdúk, nyilasok, nácik, munkásőrök keveréke - mindegyik
legközelebb nálad hazudnak, bizony
de inkább a gyereked ügyében. bizony
végül is egyformák vagyunk mi ketten én is leszarnám, ha a gyerekedet elítélnék, egy valótlan rendőri tanúvallomás alapján, én is leszarnám. kit érdekel. dögölj meg
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!