Ez mit jelent? Tudnának segíteni? Nem vehetek részt közvetítői eljárásban?
Csalás vétsége és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.Beismerő vallomás meg volt,és mikor elkövettem a bűncselekményt közben is fizettem vissza pénzt.
Olvasom,hogy mik a feltételei a közvetítői eljárásnak.
És többek közt ezt találtam,amit nem tudok sajnos értelmezni:
"Valamely terhelt ellen folyamatban levő ügy (egy vádiratban terhére rótt, bűnhalmazatban álló) egyes cselekményeinek elkülönítésére a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében nincs törvényes lehetőség.
A Btk. 85. §-ának (1) bekezdése értelmében bűnhalmazat esetén egy büntetést kell kiszabni. Ebből az következik, hogy az egy vádiratban a terhelt terhére rótt bűncselekmények külön-külön elbírálására eltérő büntetőjogi jogkövetkezmények alkalmazása céljából nem kerülhet sor.
Ezt az álláspont támasztják alá a Be. 72. §-ában foglalt rendelkezések is, amelyek értelmében az elkülönítés lehetősége az adott terhelt ügyére és nem pedig a terhelt ügyének egyes cselekményeire nézve áll fenn."
Ez azt jelenti,hogy nem vehetek benne részt?1. mert rengeteg a sértett és mert 2. a vád:csalás vétsége és egyéb bűncselekmények?(tehát bűnhalmazat)
Köszönöm a segítő válaszokat!
Így nagyon úgy néz ki, hogy nem.
Ha 1-2 embert csaptál volna be akkor törleszthetnél, de így a nagy szám miatt valószínűleg azért, mert ez a minősítő körülmény nincs lehetőséged.
Tehát ha te 10 embert csaptál be nem kapsz 10 büntetést csak 1-et. éppen ezért nem lehet szétválasztani őket.
De ha eleve nem kérdezték meg a kihallgatáson, hogy akarod-e a közvetítőit akkor nincs is rá lehetőséged.
De attól, hogy törlesztettél nem tettél rosszat, mivel az ítélet során kötelezni fog erre a bíró. Így meg jópontként veszi és biztos kisebb büntetést ad ha látja, hogy már előre törlesztesz.
Egyszer voltam még kihallgatáson,gondolom még mennem kell.
Azt mondta a rendőr,hogy most már ne fizessek vissza míg a nyomozás nem zárul le.
És köszönöm a válaszodat,sajnos erre számítottam én is!(plusz köszönet a magyarázatért!)
Nem azt jelenti, abszolút félreértelmezed.
Először is a legfontosabb azt tudni pontosan mivel gyanúsítanak, ezt az első kihallgatásodkor közölték veled, azt kellett volna feljegyezni/másolatot kérni a jegyzőkönyvről. Az írásodból ítélve mivel több embert "csaptál be" , így a sértettek számához fog igazodni az általad elkövetett csalás rendbeliség (pl.: becsaptál 10 sértettet, akkor úgymond 10 csalást követtél el, a csalás 10 rendbeli). Az, hogy ez alkalmas-e közvetítői eljárásra nem a rendbeliségtől függ, hanem többek közt először is attól, hogy az okozott kár(illetve egyéb minősítő körülmények) alapján az elkövetett csalás pontosan hány évi szabadságvesztéssel fenyegetett. Közvetítői eljárás csak 3 évi (vagy 5 évi) szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekményeknél jöhet szóba, tehát sarkítva, ha akár egy sértettet is pl.: 100millióval károsítottál meg, nincs közvetítői eljárás (hiába verted át a többit mondjuk csak 60ezerrel). Az "egyéb bűncselekmények" esetében nem mindegy milyen bűncselekményről van szó, ha egy magánokirat-hamisításról, attól még mivel a csalás a meghatározó bűncselekmény közvetítői eljárásra alkalmas lehet az ügy.
Amit te írtál az pusztán azt jelenti, hogy az előbbi példánál maradva, a 100milliós csalást nem lehet elkülöníteni a 60ezres csalásoktól azért, hogy az utóbbiakban a közvetítői eljárást igénybe vehesd.
Minden sértettemet 3000ft-al csaptam be.Csalás vétsége volt ellenem a gyanúsítás,a legutóbbi hosszabbításnál,fel lett minősítve csalás vétsége és más bűncselekményekre(igen,szerintem okirat hamisítással is vádolnak majd,mert nem a saját számlaszámomat használtam,de ezt be is ismertem már az első kihallgatáson)Akkor 7 rendbeli csalással vádoltak,de ez a szám biztos emelkedett a megkeresések alkalmával(amit el is mondtam nekik,hogy biztos több sértett lesz)
Nagyon szépen köszönöm a kimerítő válaszát!
A hivatkozott törvényi rész a következőt mondja. Egy azonos jellegű cselekménysorozat egyetlen eseményként kezelendő, nem lehet külön-külön eljárásban lefolytatni. Ha az összes cselekmény együttesen nem túl nagy, akkor közvetítői eljárás lehetséges (hogy mi a "nem túl nagy", azt a törvény megmondja). Ez esetben nincs miről beszélni, lehet közvetítés. Ha azonban a sorozat egyescselekményei szerint (mert azok külön külön kicsik) lehetséges lenne a közvetítői eljárás, viszont együttesen már olyan súlyos a cselekmény, hogy arra már nem lehet, akkor sem az egészre, sem egyes részeire nem lesz közvetítés, mert a törvény éppen azt tiltja meg, hogy megbontsák az ügyet.
Vagyis, ha az összes cselekmény súlya együttesen lehetővé teszi a közvetítést, akkor az kérhető. Lényegtelen, hogy egy esetről, vagy ezer esetről van szó. Az technikai kérdés, hogy a közvetítő egyenként, vagy együtt intézi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!