Hol lehet most a viszkis rabló pénze?
Amikor elfogták,megkérdezték tőle. A válasza az volt,hogy felélte. Mulatott,játszott stb.
Most sem mondana mást.
"régen azt mondta, hogy felélte, de én ezt nem hiszem."
Pedig én is így tudom. Nincs is ebben semmi hihetetlen, bár nem állítom azt sem, hogy igaz. Egyedül ő tudja ezt.
igen, a mi kertünkbe ;)
lassan aktuális a tavaszi ásás :)
Szerintem megvan az de nem olyan hülye hogy megmondja hol.Jó esetben odaadta azoknak akik most segítik .
Botrány elvégezte a börtönbe az egyetemet is itt meg lóvéra nem fogja futni az embereknek hogy egyetemre járjanak.
A börtönben kapott szállást meleg volt kerámiázott .
Azt gondolom hogy börtön már szinte egy kreatív szervezetté vált.
Hol lehet? Viszkis történetei körül nagy a káosz.
Egyszer azt monddja a börtönbe senki nem látogatta stb. Egyszer meg azt, hogy a barátainak köszönhetően nagyon könnyen helyreállt a szabadulása után. Érdekes.Hívhatjuk így is :D
Valószínű az egyszemélyes rablóbandája sem volt egyszemélyes sem kettő...(igen tudom vett magamellé be egy embert)
Én ha ugyan ebben a helyzetben lettem volna, valószínű szórtam volna mint ahogy elvileg ő is tette. Na de van olyan ember aki nem gondolna a későbbiekre, és ha nem is úgy mint kp de valamit "ne tenne fére"? Esetleg adjon valakinek pénzt aki befekteti, forgatja, meggazdagodik belőle, és szabadulása után egy dus gazdag ember segít rajta.
Pénz pénzt szül...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!