17 évesen feljelentettek, mire számíthatok?
Sziasztok,
Tegnap, péntek éjszaka, gondoltam, bemegyek és beszélgetek a barátaimmal. Egy fiataloknak fenntartott szórakozóhelyre/kocsmába ültünk be meginni egy sört. Mikor kaptunk egy hívást, hogy nincs-e kedvünk átmenni egy másik helyre, ahol várnak ránk.
Az úton kezembe nyomták a bort, amiből én egy kortyot nem ittam, így is utólag derült ki, hogy az bor. Ekkor szállt ki egy szimpla fehér kocsiból 2 rendőr, teljesen korrekten bemutatkoztak meg stb. Elkérte a kezemből az üveget, és beleszagolt. Én is ekkor tudtam meg, hogy hogy mi volt nálam. Mivel mindenkinél, pár hónappal, én voltam az idősebb, engem vettek elő, és feljelentettek.
Én nem vagyok egy ilyen ember, mint a mai fiatalok, hogy menjünk be a központba és igyuk le magunkat mert az tök jó dolog. Már tudom, hogy mi akarok lenni, tudom, hogy merre szeretnék tovább menni az életben.
Azt szeretném tőletek kérni, hogy aki ért hozzá, az leírná nekem pontosan, hogy milyen következményekkel járhat ez a dolog? Lesz-e belőle bíróság, vagy pénzbüntetés? Ha igen ez minimum vagy maximum mennyire becsülhető meg?
Köszönöm aki elolvasta, és hálás lennék egy-két válaszért is. :)
Mire fel büntettek meg?!
Mióta tilos egy fiatalkorúnak az utcán sétálnia egy üveg borral?
Aláírtad, hogy alkoholt fogyasztottál utcán?
Megszondáztattak?
Ha egyik sem akkor vagy nem jön majd semmi vagy ha bármi jön meg kell fellebbezni - és meg is nyered a fellebbezést.
Ugyanis közterületen CSAKIS FOGYASZTANI TILOS alkoholt. 17 évesen te vihetsz magaddal boros üveget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!