Elvett forgalmi ilynekor mi van?
Az van hogy , jogsi nélkül lejárt forgalmival elkaptak a rendőrök. A helyszinen elismertem a szabálysértést a rendőr kitöltötte a papirokat (anyagi helyzet , családi állapot ilyesmi) A jármü tulajdonosa a párom volt, ő is ott volt őt is feljelentették , ő is elismerte a jármi átadást.
Ennek már 20 napja és semmi nem történt, mi ennek az ügymenete? Ugy tudom 30 nap van rá ebbe benne van a hétvége is vagy csak a munkanap? Anélkül hogy beidéznének meghalgatásra kaphatok határozatott? Helyszinen minden el lett ismerve .
A másik elvették a forgalmit , azt mondta 3 napon belül megküldik az okmány irodának és majd onnan kaunk levelet. Persze onnan sem jött semmi.
Ilyenkor mi van?
Kérdezőnek: Két éven belül évül el véglegesen! Hat hónapon belül kell hozni valamilyen érdemi döntést. Minden "levélváltásnál" újra indul a hat hónap.
Tényleg nem bűncselekmény, mert akkor akár ezer évig is tarthatna amíg itélet lesz belőle. Egyik ismerősöm a kocsmában falhoz vágott egy sörösüveget-senki sem sérült meg- és még 8 !!! év után sem született ítélet belőle.
Ugy tudom hoztak új szabálysértési törvényt miszerint 30 nap alatt kötelesek határozatot hozni. Ez idén jött be ezzel is felgyorsitják az eljárásokat. Azért kérdeztem ezt a 30 napot hogy ez munka nap vagy simán 30 nap.
Hát a helyzet tényleg egyértelmü volt nem is áltunk le vitatkozni a rendőrrel ő a dolgát végezte és ami a legmeglepőbb a végén elnézést kért. Ilyen még nem fordult velem elő :)
Én még nem hallottam erről a 30 napos határidőről , de elképzelhető, hogy hoztak ilyet csak szerintem ez betarthatatlan.
Példaként vegyünk egy esetet, ha például egy isten háta mögötti településen büntetnek meg, ahol csak egy rendőrörs van, te pedig az ország másik végén laksz.
A rendőrnek 8 napja van rá, hogy megírja a feljelentést. Kihasználja az időt és a 8. napon írja meg. Utána beküldik az örsről a kapitányságra. Általában hetente kétszer van futár ( +3 nap) Kapitányságon beiktatják, szétválogatják, kitalálják, hogy melyik kapitánysághoz tartozol (+ 3 nap) Megérkezik a lakóhelyed szerinti kapitányságra (+4 nap)Itt is beiktatják, válogatják, kitalálják, hogy ki lesz az ügyintéző (+ 3 nap) Már a 21. napon tartunk és az ügyintéző még csak nem is látta!
A napokat még csak alaphangon számoltam ennél általában több. Az ügyintézőnek van 9 napja, hogy meghozza a határozatot és ki is küldje. Általában nem csak egy feljelentés érkezik hanem naponta legalább 10. Ezt kellene neki pár nap alatt lezongorázni. Szerintem minimum képtelenség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!