A TEK Orbán praetoriánus gárdája?
"Csőgör Péter, az október 23-i miniszterelnöki ünnepi beszéd alatt őrizetbe vett volt főnyomozó (...) Kemény kritikával illette a Terrorelhárítási Központ munkatársait, akik szerinte „lelkesen, odaadóan védik a vezért, mintha alattvalói lennének.”
(...)
Csőgör Péter volt gazdasági főnyomozót egy tiltakozó tábla felmutatásáért emelték ki a tömegből, majd vezették el október 23-án Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédének helyszínéről.
(...)
a kerületi rendőrök korrektek voltak az eljárásban, azonban kijelentette, „a TEK-eseken viszont látszódott, hogy teljesen meggyőződésesek”. „Lelkesen, odaadóan védik a vezért, mintha alattvalói lennének. Ez sokkal megdöbbentőbb minden másnál, ami történt” – fejtette ki a véleményét, megemlítve, hogy szerinte hasonló lelkesedést lehet látni „a tüntetésekre kivezényelt piros sapkás készenléti rendőrökön is”.
A TEK munkatársairól azt mondta, hogy értelmi fogyatékosoknak tűntek, amit veszélyesnek tart, szavai szerint ugyanis „ezek a beszámíthatatlan emberek fegyverrel járnak”, amit használhatnak is azokkal szemben, akik „a vezérhez nem hozzájuk hasonlóan viszonyulnak”. „Nem is sérteném meg a becsületesen munkájukat végző volt kollégáimat azzal, hogy ezeket az alakokat rendőrnek hívom; a NERőrség sokkal találóbb kifejezés a TEK személyi védelmi, illetve a készenlétisek rendészeti és bevetési állományára” – jelentette ki."
Ezek alapján mi a véleményetek minderről? A TEK leginkább csak Orbán Viktor fanatikus védelmét látja el?
Praetoriánus gárda egy f@szt!
A TEK nem OV magánhadserege.
A volt főnyomozónak meg lehetett volna annyi esze, hogy ilyet nem csinál és nem mond, mert ez egy baromság!
Én is megyek biztosításba készenlétis kollégákkal, egyáltalán nem igaz ez róluk.
árokpart, ba.....meg!
Ha egy volt főnyomozónak ennyi esze van, akkor meg is érdemli a sorsát!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!