Hajdúszoboszlón miért járőröznek ennyire?
Az egész 25 ezres Hajdúszoboszlón 4 járőrautót számoltam, ebböl egy viszont leparkolt és a rendőrök kiszálltak és gyalog járőröztek.
Egy 25 ezres városban egy járőrautó szokott járőrözni, ami minden utcát bejár.
A 200 ezres nagy Debrecenben járőrözik 6 rendőrautó, ez Szoboszlón soknak számít arányosan.
Nem szégyellnek ott a rendőrök mindig jönni menni, a nyaralók feszt azt látják, hogy jön megint a rendőrség.
Ha úgyse lopni jársz oda, mit zavar, hogy erősebb kicsit a közbiztonság?
Ja, de, lopni jársz oda. Ezért zavar.
Szétnéznek, hátha szembejön velük a bamba búrád.
Ezelőtt 60 éve a Debrecen-Budapest nyugati vasútvonalon Debrecen és Ebes között volt olyan vasúti megálló, hogy Kelenc, Ondód, és Benedekvölgy.
Kelenc a Hajdúszováti megszűnt átjátó után volt 20 méterre, Ondód onnan 1 km 200 méterre, Benedekvölgy pedig a következő kis átjáró és kis műtárgyhíd között volt.
E 3 megálló rég megszűnt, most már Debrecen után Ebes következik.
A hajdúszobáti átjáró is megszűnt, miután 2018-ban átépítés volt a vonalon, a vasúti pályát 120 helyett 160 km/H sebességűre emelték, és már 230 méterrel odébb felüljáró van helyette.
Amikor az ember kérdez tőled valamit konkrétan, és arra válaszként a vonatokról írsz, azt miért nem látja az elmeorvos szakértőd?
Már rég az IMEIben lenne a helyed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!