Ez rablás jogilal, és gyakorlatban?
Tegyük fel egy idegen ember jön ki egy helyről, ahová olyan emberek járnak, hogy mindenki ismer mindenkit. Az embert még nem látták. Pont akkor megy be egy kigyúrt élsportoló kinézetű alak és találkozik a kijövő idegennel. A kigyúrt eléáll, majd számonkéri, miért volt bent. Az ember furcsállja, hogy miért olyan hevesen állt elé és útonállva kéri számon, miért volt bent. Ezt látva az ember mondja a kigyúrtnak, hogy "ki maga és mit akar, hagyjon békén nem tartozok magának magyarázattal, nem Önt keresem", majd megkerülve távozni akar, de elélép a kigyúrt, ekkor a karját is megfogja az embernek és mondja, hogy "nem mész sehova, mert szétütlek", meg megöléssel fenyegeti az embert. Ekkor az ember, mivel erélyesen útját állták, el akart menni, de nem engedte a kigyúrt személy, majd szétütéssel, megöléssel fenyegette meg, jogosan ijed meg az ember egy kigyúrt élsportolótól, aki ráadásul idősebb is, (ilyen maffiózó kinézete van) és ekkor az ember önvédelemből, hogy el tudjon szaladni a kigyúrt elől, lefújja gázspray -vel. El tud szaladni, de másik szintén kigyúrt sportoló meg akkor érkezik és utánaszalad. Kihívják a rendőrséget, de azért mert gázspray használat történt, lefújtak gázsprayvel egy személyt. Közbe a főnök is kijön, hogy mi a baj. Előadják, hogy ez az ember bentről jött ki, nem ismerjük és kérdőre lett vonva, miért volt bent. Ekkor a főnök megnézte az irodába, hogy meg van e minden, és azt mondja eltűnt 144 ezer forint.
Az ember végig állította az eljárás alatt, hogy ő nem hozta el.
A rendőrség, ügyészség, bíróság mindhárom hatóság szerint rablás, ugyanis de igenis ő lopta el a pénzt, majd kint feltartóztatták, és azért fújt gázsprayvel, mert a lopott ménz megtartása miatt, el tudjon menekülni.
Igenám, de nem bizonyított az a tény, hogy az ember hozta el a pénzt, mert a komplexumban nem volt kiépítve kamerarendszer, senki nem látott senkit, hogy ki megy be az irodába, és hozza el a pénzt, este 6 és 7 óra között bárki lehetett a nyitott ajtón.
Ez most akkor valóban rablás? És ha nem tűnt volna el pénz, akkor önvédelem lett volna, vagy garázdaság?
Egyébként a lefújt személyt még aznap este kihallgatták a rendőrségen, majd a sürgősségi orvoshoz vitték, aki megállapította, hogy könnyű testi sértést szenvedett. De ő nem élt magánindítvánnyal.
Akkor ez így minek minősül?
Könyörgöm, ha nem az ember hozta el a pénzt, azaz nem lopott, akkor nem áll meg a rablás tényállása.
Az meg nem bizonyított, hogy az ember vitte el a pénzt.
Kérdező!
"eltűnt 144 ezer forint."
Ez így, amit elmondtál, ennek alapján nem rablás, hanem lopás.
De nem bizonyított a lopás megalapozott gyanúja, legalábbis ennyiből még nem.
Persze, ha valamit nem mondasz el.....
"A rendőrség, ügyészség, bíróság mindhárom hatóság szerint rablás, ugyanis de igenis ő lopta el a pénzt,....."
Erre kell, hogy legyen bizonyíték.... ezt nem hasraütés alapján állítják a nyomozók.
Valamint egy mondatban két bűncselekményt is állítasz: "mindhárom hatóság szerint rablás," majd később "de igenis ő lopta el a pénzt".
Most akkor mi is van?
"Én piti pénzeket vittem el, ők pedig milliárdokat, ráadásul bűnszövetségben. Megírom a bíróságnak, hogy helyettem őket ültessék le."
A bíróságnak, azt írsz, amit akarsz...
De hülyének fognak érte nézni, és tegyük hozzá: teljes joggal.
#8 Tényekért miért néznének hülyének? Mindenki tudja, hogy milliárdokat lopnak a fidesz politikusok, de nem tesznek semmit. Nincs igazam?
Na erre varjál gombot. Gondolomnem tudod megmagyarázni, hogy miért néznékek hülyének tényekért.
"Tényekért miért néznének hülyének? Mindenki tudja, hogy milliárdokat lopnak a fidesz politikusok, de nem tesznek semmit. Nincs igazam?"
Nincs igazad.
Elegendő bizonyítékok nélkül vádaskodsz, te gyökér!
A "mindenki tudja..." elképzelés k....ra nem elég egy büntetőeljáráshoz!
Egyetlen politikust - sőt senkit - sem fognak letartóztatni, csak azért, mert te vagy bárki, az állítja, hogy "milliárdokat lopnak", de ezt az állítást semmivel se tudod - bizonyítékként - alátámasztani konkrétan!
Ha azt hiszed, hogy tényként állítani az ilyesmit elég,.....hát akkor: ha olyan messze laknál, mint amilyen hülye vagy, sose érnél haza!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!