SOS! Mit akar már a rendőrség?
Albérletben lakunk 5 éve, ide is vagyunk bejelentve. A fiam benne volt egy bűncselekményben, kábítószer kereskedelemben. Folyt az eljárás három évig, majd a nagykutyákat elítélték 6, meg 7 évre, de ők voltak előzetesben is, a fiam nem volt, de őt is elítélték 3 év letöltendőre, valamint 3 év közügyektől eltiltásra. A másodfok mindent helybenhagyott, a fiam jöhetett is szabadon haza jogerős ítélt után. Pár hónap múlva jött a levél, hogy be kell vonulni a kiszabott 3 évre, de ő nem ment be. Kiköltözött külföldre, ott él, ott dolgozik is gyárban. Nem jelent meg a bv-nél majd egy jó hónap múlva kiadták a körözést. Már 3 hónapja körözik, már azóta 6 alkalommal keresték itthon a rendőrök, nincs itthon, nem tudom hol van. Tegnap felhívott a tulajdonos, akitől béreljük a lakást, és azt mondta, hogy felhívták a nyomozók, hogy a fiam körözik. A tulaj mérges lett, eljött és felmondta az albérleteti szerződést, el kell költözni. A fiamat ki is jelentette innen, már nem él itt a lakcíme, nekünk is menni kell. Emellett, a lányom meg Szombathelyen lakik, és ő meg ma hívott, hogy a rendőrségről kereste valaki, de ő ahogy meghallotta, hogy rendőrség, bontotta a vonalat. Biztos a lányom is zaklatják, meg akarták kérdezni, hogy nem tud e valamit a bátyjáról.
Mit akar már a rendőrség? Tönkretette az életemet, hogy emiatt el kell költözni, mert a tulajt is felhívták. Meddig mehet el a rendőrség egy ilyen ügyben?
És mire számíthat a fiam, ha hazajön két hét múlva egy hétre?
Akkor már nem itt fogunk lakni, másik albérletben, oda meg egyikőnk sem jelentkezik be. Nem fogják tudni, hogy mi is hol lakunk, hazajön a fiam, ott lesz egy hétig, a rendőrök nem fogják tudni. Viszont, ha kimozdul és jön megy az utcán, ha esetleg rendőrség kocsival közlekedik, nem fogják felismerni? Avagy olyankor az utat figyelik a rendőrök, ha látnák sem állnának meg?
Kérdező!
"Viszont, ha kimozdul és jön megy az utcán, ha esetleg rendőrség kocsival közlekedik, nem fogják felismerni?"
DE.
Felismerhetik, akkor is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!