Ez szerintetek zaklatásnak minősül?
Főként rendőröktől kérdezném ezt.
Adott egy nálam 13 évvel idősebb nő. Minden oké volt köztünk, baráti és kapcsolati szempontból. Február óta ismerjük egymást és rengeteg mindent kapott tőlem illtve ő is kért tőlem, cserébe mondta ide meg oda elkisér nyáron meg igy meg ugy. Stb. Ebbe nem megyek most bele. A történet viszont abból áll hogy ez a nő május végén fogta magát és nem vette fel nekem a telefont vagy nem hivott vissza. Korábban mindig ő keresett vagy én őt de mindig beszéltünk.
Aztán aggodtam érte, kerestem a lakásán is de nem nyitott ajtót és máig nem értem az okát hogy miért szakitotta meg velem minden ok nélkül a kapcsolatot.
De ezzel nem is lenne gond, de elérte azt hogy hivogassam hogy miért nem beszélünk és stb.
A lényeg annyi hogy 1 honapja nem beszélünk de még mindig nála vannak a cuccaim, értékes ruhák, pénzt is adtam neki és még sorolhatnám aminek én nagy és fontos értéket tulajdonitok mivel az enyém. Mivel nem nyit ajtót és a rendőrség sem tud mit tenni ez ügyben mivel nem mehetnek ők se be a lakásába hogy kiváégyék a dolgaimat, ezért nem tudom mit csinmáljak.
Ma napig probálom ezzel a nővel felvenni a kjapcsolatot hogy legalább a cuccaimat é sa pénzemet adja vissza de hiába. Ő viszont azt irta egyszer semsben hogy én őt zaklatom. Na most ilyen esetben mi a fenét lehet tenni?
Mert oké ugyan nem mondta meg, de nem kiváncsi rám, elfogadom, de legalább a dolgaimat adná vissza mert nekem azok fontosak. Hiába mennék oda rendőrrel vagy tennék feljelentést, ő letagadná hogy ott vannak. Bármilyen ötlet? Előre is köszönöm a válaszokat.
Nem vagyok jogot végzett ember, de szerintem az is lopás, ha kölcsön adsz valakinek valamit, és ő nem adja vissza.
Szóval szimatom szerint itt lopás miatt föl lehetne jelenteni. A rendőrségnek természetesen nem érdeke, hogy eggyel több ügyük legyen, logikus, hogy le akartak rázni. Ezért mondták, hogy írj neki SMS-t.
Ha biztosra akarsz menni, beszélj előtte ügyvéddel. De én följelenteném.
Azért megnézném a sunyi pofáját a nőnek, amikor rendőrségi idézést kap, hogy gyanúsított.
9-es, sztem rám gondoltál és nem én tettem fel a kérdést...
De hasonló szituációkból vannak az én ügyeim is... de csak én vagyok kihozva xar szemét bűnözőnek!
Vigyázz kérdező, nehogy Te is így járj :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!