Miért tiltott le facebook-ról a nyomozó, amikor vele soha nem kommunikáltam, be sem jelöltem?
A rendőrségen valami büntetőeljárás folyik és az ügyszám nagyon alacsony, azaz valamikor év eleje körűl indulhatott a nyomozás. Felhívott telefonon egy személy, bemutatkozott és idèzett tanúkihallgatásra. Ezt a személyt ismerem, mint a többi nyomozót. Azonban ő mèg sosem hallgatott ki, semmi ügy nem volt vele. Két hete még nézegettem a facebook-on a nyomozókat is, még akkor ez a pacák is ott volt. Most meg eltűnt. Nem látom, azonban a tesóm facebook fiókjáról látom, azaz csak engem tiltott le. Pedig soha nem találkoztunk még, csak én tudom, hogy ő ki. A kollégáinak írogattam üzeneteket, volt akit bejelöltem, volt aki tiltott, írtam, hogy elefántcsorda meg kritizáltam a videóit, meg bejelöltem, neg volt, hogy egy nyomozótól megkérdeztem, facén, hogy takarító állás nincs a rendőrségen stb. Azaz erre a nyomozóra sosem írtam rá, be se jelőltem sosem, nem is találkoztunk sosem és letiltott. -Véleményem szerint- mielőtt telefonált, bemutatkozott, és telefonon idézett, azelőtt szépen letiltott.
Miért?
Azt sem tudom, hogy talált rám, holott magyarországon sztem ezernél is több ugyanolyan vezeték-keresztnevű ember van.
Nem írtad miért voltál előállítva.
Van olyan bcs, ahol további mintavétel miatt nem szabad inni előtte. Mindig csak részinformációkat írsz Levike
#41
Ha google be beírod, hogy "Debrecen, rászorulók adományát lopta el egy debreceni férfi" odaírod az időt: "2021. május 4."
Ezért.
Utána letartóztatásban voltam 8 és fél hónapig.
Idén január 13-án kerültem szabadlábra.
Akkor volt 1.fokú ítélet. Hogy a 2.fok mikor lesz, nem tudom.
Majd küldenek levelet a törvényszék.
41# vagyok
Bocsánat kérdező, hogy nem vagyok tisztában mindenféle, ország túlsó felében lévő piti bűnözők lajstromával :D tudatlan voltam, hogy eddig sosem hallottam felőled, röstellem is...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!